2026. július 28., kedd
Boldog békességszerzők
"Boldogok a békességre igyekezők, mert ők az Isten fiai." Máté 5:9
Riasztóan sok keresztény — gyakran nagyon is komoly hívők — láthatóan valóban azt hiszi, hogy a nagy misszióparancs csupa harcról szól. Talán elolvassák az Efézus 6-ot, és átsiklanak afölött a rész fölött, hogy a harc nem vér és test ellen folyik. Nekiindulnak, hogy minden ismerősüket „az igazság elfogadására" vegyék rá — amin azt értik, hogy értsenek egyet bizonyos dolgokkal. Amikor a családjuk és a barátaik ellenkeznek, vagy kerülni kezdik őket, búsulnak, s azt mondják: „Nem érdekli őket Isten."
Néha a keresztények egyenesen a háborús, szó szerinti harcot is helyeslik. Volt egyszer egy kevésbé ismert (hála Istennek) hadjárat: „Ölj kommunistát Krisztusért!" Manapság vannak, akik azt gondolják, hogy minden muszlimot meg kellene ölni, vagy legalábbis száműzni őket, hadd „éljenek a maguk fajtájával".
Ez a fajta hozzáállás annyira távol áll a keresztényitől, amennyire csak lehetséges. Jézus a kereszténységet szeretetként határozta meg. „Arról tudják majd meg, hogy velem voltatok: a szeretetetekről."
Egy másik nélkülözhetetlen alapérték — annak jele, hogy valaki komolyan veszi Isten nevét, és igyekszik minden pillanat középpontjába Istent állítani — a békesség keresése minden lehetséges módon.
Ez nem azt jelenti, hogy gyenge jellem legyél, akin bárki átgázol, vagy hogy mindenáron véget vess vagy elkerülj minden konfliktust. A békességet nem mindig kíséri nyugalom. A korai adventisták, akik a rabszolgaság elleni elszánt küzdelemben kockára tették hírnevüket, biztonságukat, talán az életüket is, széthúzást és megosztottságot keltettek. Maga Jézus is széthúzást és megosztottságot keltett kora zsidói között. De egyetlen okból: hogy közelebb vigye őket az őket szerető Istenhez — nem Istennel kapcsolatos ismeretekhez, nem egy igazságlistához, de még csak nem is egy alapelv-listához, hanem közelebb magához Istenhez.
Ha megtalálod a módját ennek — ha meg tudod „mutatni az embereknek, hogyan működjenek együtt a versengés vagy a viszály helyett" —, akkor igazi békességszerző leszel, és magad is közelebb kerülsz Istenhez. „Akkor fedezed fel, hogy ki is vagy valójában, és mi a helyed Isten családjában." Vagy ahogyan az ismertebb bibliai fordítások mondják: „az Isten fiainak neveztetel."
Atyaisten, a békesség hozója — de olykor a kényelmetlen igazságoké is —, néha, bevallom, azon kapom magam, hogy még veled is harcban állok, nem is beszélve a saját igazi énemmel folytatott harcról. Mutasd meg nekem a te békességedet — nem olyat, amilyet a világ ad, hanem amely meghaladja az emberi értelmet, és közelebb hozza egymáshoz a te gyermekeidet.