Életem napjai

“Szemed látta alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind le voltak írva, és a napok is, amelyeket rendeltél számomra, holott még egy sem volt meg közülük.” Zsoltárok 139,16

Keresztényként egyik leglényegesebb alapértékünk, hogy jól sáfárkodjunk Isten egyik legdrágább ajándékával — az idővel. Láthatatlan, fentről való; nem lehet látni, megérinteni, uralni vagy megváltoztatni, és minden ember ugyanannyit kap belőle, ugyanabban az ütemben kimérve, jóllehet senki sem tudja, mikor fogy el a magáé. Talán épp ezért illik oly jól a második parancsolat „odafenn az égben” szakaszába.

A 139. zsoltár szerint Isten eltervezett minket, és eltervezte napjainkat, még mielőtt megszülettünk volna. Ezt nehéz felfogni, mert ha túlságosan szó szerint vesszük, mintha minden személyes döntésünket elvenné, és arra „kárhoztatna” bennünket, hogy egy előre kiszabott számú napot előre meghatározott módon éljünk le. Pedig tudjuk, hogy nem így van! Az akarat szabadsága olyan fontos Istennek, hogy érte kockára tette az egész világmindenség sorsát, Jézus pedig odaadta életét és mindenütt jelenvalóságát, hogy te meg én választhassunk — ne csak azt, mit tegyünk, hanem még azt is, hiszünk-e benne egyáltalán!

Mégis, emberi mivoltunkban föl sem foghatjuk, hogy Isten örökkévaló; időn kívül létezik, látja döntéseinket és egész életünket, és mindezekre végtelen bölcsessége szerint válaszol.

Tehát az időnk — minden percünk — Isten ajándéka. Nem volt köteles adni belőle semmit, és nem volt köteles szabadságot sem adni arra nézve, mihez kezdünk vele, mégis megtette. Épp ezért oly létfontosságú, hogy ne hagyjuk eluralkodni az életünkön, mintha istenünk volna. Csakhogy ez nem könnyű. A Sátán tudja: ha hatalmába keríti az időnket, hatalmába kerít minket is, ezért minden követ megmozgat, hogy gyötörjön bennünket a sürgőssel, az apró részletekkel, a percenként felbukkanó vészhelyzetekkel, a vállalásokkal és a túlvállalásokkal — vagy épp azzal, hogy másoknak túlságosan nagy beleszólást engedünk az időnkbe.

Természetes, hogy a családunknak, a tanárainknak vagy a főnökeinknek van némi — olykor jócskán nagy — beleszólásuk abba, mire fordítjuk az időnket, Istennek azonban mindig az első helyen kell állnia.

Teremtőm, Tervezőm, Időm Rendezője, te is rend szerint élsz. Ezer esztendőnk olyan lehet előtted, mint egy nap, mégis tudod, mikorra mit tervezel, és téged sem siettetni, sem késleltetni nem lehet. Segíts, hogy az ebből fakadó vigaszban és biztonságban éljek, és köszönöm néked életem napjainak ajándékát. Bárcsak mindahány a te dicsőségedre válna.