Menny, föld, mélység

“Ne csinálj magadnak faragott képet vagy valami hasonmást arról, ami fenn az égben vagy lenn a földön vagy a vizekben, a föld alatt van! Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok.” 2Mózes 20:4–5

Korábban már beszéltünk arról, hogyan tud elgáncsolni minket a bálványimádás akkor is, ha nem faragunk magunknak isteneket. Ennek a parancsolatnak azonban van három érdekes tagolása, amelyről ritkán esik szó. A Károli-fordítás így beszél róluk: „a mi fenn az égben”, „lenn a földön” és „a vizekben a föld alatt” vannak. Érdemes elgondolkodni azon, miért éppen ezt a három területet említette Isten.

Abban az időben, amikor a parancsolatok elhangoztak, az emberek hajlamosak voltak a földi égre tekinteni a mennyei ég helyett, hogy úgy mondjam. Vagyis a Napot, a Holdat vagy a csillagokat imádták, amelyeket láttak, a Teremtő helyett, akit nem láthattak. Ma már nem ezt tesszük — de melyek azok a mennyei ajándékok és áldások, amelyeket Isten ad nekünk, és amelyeket esetleg, megtévesztve, Őhelyette kezdünk tisztelni?

Azokban a napokban az emberek fákat, állatokat, sőt rovarokat is imádtak — pusztán részeit annak a földnek, amelyet Isten teremtett —, ahelyett, hogy az Alkotóra tekintettek volna. Vannak-e földi lények, akikre felnézünk, és akiket valósággal bálványozunk, Teremtőjük helyett?

A „föld alatti vizeket” a démonok fennhatósága alá tartozónak vélték. A legtöbben azt hitték, hogy minden vidéknek megvan a maga istene vagy istenei — Izráelnek például ott volt Jahve, és nehezen tudták úgy elgondolni Őt, mint mindenki és minden egyetlen, egyedüli Istenét. Az óceán azonban — vagy akár a viszonylag kicsiny Földközi-tenger — „a káosz szörnyének” vagy gonosz isteneknek a hatalma alatt állt. Egyesek pedig egyenesen imádták őket, abban a reményben, hogy ezzel eléggé kiengesztelik a démonokat ahhoz, hogy békén hagyják az embereket.

Ma már többet tudunk. De még mindig vannak dolgok a föld mélyén — ásványok, amelyeket kibányászunk, csiszolunk, majd az egész életünket nekik szenteljük. És mi ez, ha nem imádat?

A következő nyolc elmélkedés során azt vesszük szemügyre, melyek ezek a mai bálványok, és hogyan formálhatják alapértékeinket a mennyhez, a földhöz és a földkéreg alatti dolgokhoz fűződő kapcsolataink.

Mindenek Alkotója, egyetlen és egyedüli Isten, tartsd Rajtad a tekintetemet! Amikor a Te alkotott egedre nézek, hadd gondoljak arra, milyen magasak a Te gondolataid és álmaid felőlem. Amikor a földet és annak minden szépségét szemlélem, jussál eszembe Te és a Te gondoskodásod, amely a bolygó minden lényére és dolgára kiterjed, a legnagyobbtól a legkisebbig. Amikor az óceán hullámait figyelem, segíts emlékeznem, hogy Te szabtad meg a határaikat — és határt szabsz a baj és a zűrzavar hullámainak is, amelyek olykor azzal fenyegetnek, hogy elnyelnek engem. Szeretlek Téged.