Egyszerűen önmagadnak lenni

„Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!” Lukács 18:13

Van egy régi dal, amely így szól: „Uram, nehéz alázatosnak lenni, ha az ember mindenben tökéletes!” Elég bután hangzik, nem? Egészen addig, amíg valaki tényleg így nem viselkedik. Akkor már egyáltalán nem nevetséges. Inkább tragikus.

Az alázat másik elrontott formája az, amikor valaki büszke lesz az alázatára. Ezt hívják önigazultságnak. Jézus ezt mutatja be második történetében, Lukács 18:9-14-ben. Két ember ment fel a templomba imádkozni.

Képzeld el a farizeust: lépked, pózol, „nagyon szent” arcot vág, összekulcsolja a kezét vagy magasba emeli, körbenéz, hogy biztosan észrevegyék, és hangos, mű-alázatos hangon imádkozik: „Istenem, hálát adok Neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember — rabló, csaló, házasságtörő, vagy, ne adj Isten, mint ez a vámszedő. Hetente kétszer böjtölök, és minden jövedelmemből tizedet adok.” (12. v.)

Ugye legszívesebben azt mondanád: „Hűha! Na, ez aztán az önelégült valaki!”

Az alázat viszont valószínűleg önmagát is felismeri. Emlékszel arra a pillanatra, amikor úgy néztem arra a hajléktalan emberre? Emlékszel, mit mondtam a legjobb barátomnak titokban valakiről? Ó, Uram, segíts, hogy ne legyek olyan, mint az a farizeus! És bocsáss meg, amikor mégis az vagyok!

A vámszedő ezzel szemben még a fejét sem merte felemelni az imádságban. Tudta, hogy bűnös. Amit viszont nem tudott, az az volt, hogy Jézus hallja az imáját. „Istenem” — suttogta, talán könnyek között — „légy irgalmas! Bocsáss meg!”

Amikor Istent minden pillanatban, életed minden területén az első helyre teszed, nem marad hely az önigazultságnak. A példázat egyik legtanulságosabb része, hogy kiknek mondta Jézus ezt: „olyanoknak, akik önelégülten voltak elégedettek saját erkölcsi teljesítményükkel, és lenézték a közönséges embereket” (9. v.).

Aki alázatban tanulja Istent az első helyre tenni, az nem is fog gondolni arra, hogy elégedetten lenézzen másokat. Inkább arra emlékszik majd, hogy az egyetlen parancsolat a szeretet, és szeretne mások felé fordulni, és ezt mondani: „Isten megbocsát. Ne aggódj! El sem hinnéd, mit bocsátott meg és változtatott meg bennem. Ugyanezt megteszi veled is, ígérem.”

Az alázatos élet tanítója, taníts engem is. Vedd el a büszkeséget, az önhittség minden formáját és az önigazultság legkisebb nyomát is. Mutasd meg nekem az igazi önmagam — semmi vagyok Hozzád képest — és mutasd meg azt is, mennyire értékes vagyok számodra: annyira, hogy mindent, még az életedet is odaadtad értem. Köszönöm.