EGY NAGY ELME

„Mi módon őrizheti meg tisztán az ifjú az ő útát, ha nem a te beszédednek megtartása által? Teljes szívből kerestelek téged: ne engedj eltévedeznem a te parancsolataidtól! Szívembe rejtettem a te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened.” Zsoltárok 119:9–11

Miután számos helyre elutazott az Egyesült Államokban, John Andrews már tapasztalt misszionárius volt, így számára nem volt különösebben nagy dolog Európába menni. De a fiatal Egyház számára ez hatalmas lépés volt. Már többen elvitték az üzenetet Európába, és ott növekvő érdeklődés mutatkozott. Ezért 1874-ben a Generál Konferencia megszavazta, hogy hivatalosan, az Egyház támogatásával küldjenek ki egy misszionáriust, és irányadó vezetőként, tudós íróként és az igazság világos képviselőjeként J. N. Andrewst választották.

A felesége két évvel korábban meghalt, így serdülő fiával és lányával együtt indult útnak. A munka nagyon nehéz és sokszor elkeserítő volt, nemcsak azon okok miatt, amelyek bárki számára nyilvánvalóak — idegen nyelven, idegen és nem feltétlenül befogadó emberek között dolgozni — hanem azért is, mert Andrews ismét úttörő munkát végzett. A Generál Konferencia vezetői, akik oly sok mérföldre voltak tőle, nem mindig értették teljesen a nehézségeit, és nem mindig tudtak a legjobb segítséget nyújtani. Andrews keményen dolgozott azon, hogy megtanuljon franciául, olaszul és németül, és a gyermekei is így tettek. Mary különösen tehetséges volt a nyelvtanulásban és a fordításban, és egyre fontosabbá vált a munkában.

Aztán újra tragédia következett. Andrewst hazahívták egy tábori összejövetelre Battle Creekbe, és mivel Mary beteg volt, őt is magával hozta, abban a reményben, hogy a Szanatórium segíteni tud rajta. De semmi sem használt, és Andrews végignézte, ahogy szeretett, 17 éves lánya élete lassan kialszik. Egy barátjának így mondta: „Úgy érzem, mintha zsibbadt kézzel kapaszkodnék Istenbe.”

 

Ellen White egy levelet küldött neki, amelyet bizonyára nagy becsben tartott; azt írta, hogy látomásban látta az ő fájdalmát, és Isten vigasztalását is. Emlékeztette őt arra, hogy Jézus újra eljön, és újra látni fogja szeretteit.

J. N. Andrews teljesen kimerítette magát Isten munkájában, és még az édesanyja előtt meghalt, aki mellette volt, amikor eltávozott. Leginkább mint az első „hivatalos” misszionáriusunk ismert, valamint arról a lenyűgöző teljesítményről, hogy az egész Újszövetséget és az Ószövetség nagy részét fejből tudta. Az Andrews Egyetem az ő tiszteletére kapta a nevét.

Irgalmas Isten, Te vigasztalást küldesz, amikor szükségünk van rá, legtöbbször barátaink szavain és vigasztaló ölelésén keresztül. Segíts, hogy kész legyek ezt a vigasztalást adni és elfogadni is a Te nevedben.