J. N. ANDREWS — AZ ÚTTÖRŐ

„Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében, Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Máté 28:19–20

John Andrews 15 éves volt, amikor átélte a Nagy Csalódást. Ő is, mint a többiek, annyira csalódott és szomorú volt, hogy alig tudta, mihez kezdjen. Aztán hallott egy kis csoportról, amely a harmadik angyal üzenetét tanította. 1849. szeptember 14-én nyilvánosan csatlakozott James és Ellen White-hoz és Joseph Bateshez. Ez a négyes központi szerepet játszott a felekezet megalapításában. Közülük hárman húszas éveikben jártak, Bates pedig afféle atyai alak volt a csoportban.

A következő évre, immár 21 évesen, Andrews a Review egyik fő írója lett. Nyáron és télen, jó utakon, rossz utakon, sőt olyan helyeken is, ahol még út sem volt, John Andrews utazott, prédikált és írt. Különösen a szombatot és a három angyal üzenetét kellett védelmeznie a már akkor jelentkező megosztottsággal szemben. Néhány korai vezető, mint például O. R. L. Crozier, már az ellen az igazság ellen kezdett beszélni, amelyet korábban tanított. Andrews így írt: „Vérzett a szívem, amikor láttam különös utadat… Rábízlak Isten irgalmára.”

1852-ben, abban a sorsdöntő évben, Andrews egy sorozatot tartott New Yorkban. Az egyiken Loughborough, egy vasárnapot tartó adventista lelkész, felkészülve érkezett, hogy igehelyekkel cáfolja a szombatot, és megdöbbent, amikor ez a fiatalember az előadásában már mindegyik igét megválaszolta, mielőtt neki esélye lett volna felhasználni azokat. Sokan jutottak el a világosságra ennek az úttörő misszionáriusnak a munkája nyomán.

De nem csak egyféleképpen lehet valaki úttörő. Körülbelül ebben az időben Andrews, a szülei és néhány más ember elment Iowa határvidékére, hogy egy új közösség alapjait rakják le. Andrews egészsége megromlott, de a kemény szabadtéri munka végzésével segített a szüleinek, és közben felépült.

Vajon mi történne, ha mi, akik az életünket zárt terekben töltjük, több időt szentelnénk a szabadban végzett fizikai munkának?

Teremtő, ma az élet egyszerre annyira bonyolult és mégis annyira könnyű, hogy túl sokan közülünk megfeledkeznek a Te teremtett világodról, és arról, hogy azt akartad, hogy benne éljünk. Ahogy ezek a korai egyházi vezetők néha túlzásba vitték a lelkesedésüket, úgy mi is ezt tesszük. Segíts, hogy megőrizzem az egyensúlyt, és emlékezzek arra, hogy a föld művelésével is szolgálhatlak Téged, nemcsak az elmémmel és a szavaimmal.