myBible logó myBible
Fiókom

2026. május 7., csütörtök

MEGPRÓBÁLTATÁSOK

„Hanem ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái; sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban. Vereségben, tömlöczben, háborúságban, küzködésben, virrasztásban, bőjtölésben. Tisztaságban, tudományban, hosszútűrésben, szívességben, Szent Lélekben, tettetés nélkül való szeretetben…” 2. Korinthus 6:4–6

Amikor Ellen Harmon és Joseph Bates először találkoztak, Ellen tartózkodó volt a szombatról szóló tanításával kapcsolatban, Bates pedig tartózkodó volt Ellen látomásaival kapcsolatban. Egyikük sem volt olyan ember, aki minden új széljárásra megváltoztatja a véleményét. Előbb tanulmányozniuk és imádkozniuk kellett. De mindkettőjük meggyőződött a másik igazáról, és most együtt dolgoztak, más hívők egy kis csoportjával, akikből később kialakult a Hetednapi Adventista Egyház.

A frissen házasodott White házaspár nagyon szegény volt. White lelkész füvet kaszált vagy követ hordott a vasútnál, hogy naponta ötven centet keressen, és ha utazni vagy prédikálni hívták őket, csak akkor tudtak menni, ha a többi hívő elegendő pénzt adományozott az útra. Egyik hívő testvérük házában laktak, kölcsönbútorokkal, és az asztaluk egy hordóra fektetetett két deszkából állt.

Három éven belül megszületett az első és a második fiuk, és most ez a felelősség is hozzáadódott azokhoz, amelyeket már hordtak. Ezenfelül ebben az időszakban kapta Ellen White azt a látomást, amely azt az utasítást tartalmazta, hogy a férje kezdje el a *Present Truth* (Jelen Igazsgág) című folyóirat kiadását.

Ennek ellenére tovább utaztak és dolgoztak, ragaszkodva ahhoz, hogy az ítélet már megkezdődött, és hogy Jézus hamarabb fog eljönni, mint ahogy a legtöbb ember gondolja. Ahogy telt az idő, néhányan kérték, hogy Ellen White látomásai nyomtatásban is megjelenjenek, ezért megírta első könyvét, egy hatvannégy oldalas kötetet, amelynek címe: Tapasztalatok és látomások (*A Sketch of the Christian Views and Experience of Ellen G. White*). Ma ez az Korai írások (*Early Writings*) című könyv része.

Ellen White naplót is vezetett, és ezekben a korai években végig találunk benne csüggedést és visszaeséseket: betegséget, szerencsétlenséget, valamint mások hitetlenségének leírását vagy nyílt megvetését. Feljegyezte a nehézségeket, de ezek csak még inkább térdre kényszerítették őket, és közelebb vitték Istenhez, mint valaha. Ezután hozzáfűzte: „Az Úr éber szeme rajtunk volt, hogy ne pusztuljunk el.”

Éber Úr, Te minden gyermekedet szemmel tartod, minden időben, minden helyen. Tudom, hogy a Te szemed rajtam is megnyugszik, őriz és véd engem. Vezess minden utamon, és engedd, hogy a megpróbáltatások és nehézségek csak megerősítsenek engem.

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.