myBible logó myBible
Fiókom

2026. április 25., szombat

James White

Hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket. 1Korinthus 1:27

Most jutottunk el két olyan személynek az élettörténetéhez, akikre különleges feladat hárult a Hetednapi Adventista Egyház történetében, ezért kiemelten fogunk velük foglalkozni. Az első James White, aki 1821. augusztus 4-én született. Meg fogsz lepődni, de James maga vallotta, hogy gyermekkorában „gyenge, ingerlékeny és félig vak kisgyermek” volt.

Annyira gyenge volt a látása, hogy 16 éves koráig nem is járhatott iskolába, de eltökélt szándéka volt ebben az előrehaladott életkorban is elsajátítani az alapfogalmakat. Napi tizennyolc órán át, tizenkét hétig tartó intenzív tanulás után végül sikerült megszereznie az elemi iskolai tanúsítványt.

A következő tél óriási változásokat hozott James életében. Míg korábban értéktelennek és irányt vesztettnek érezte magát, és sokszor megfordult a fejében, hogy bárcsak meg se született volna, hirtelen rájött, hogy kitartó munkával nagy dolgokat valósíthat meg.

Elhatározta, hogy folytatja a tanulmányait, és beiratkozik a középiskolába. Egy fűrésztelepen vállalt munkát, hogy fizetni tudja a tandíjat. Igencsak megfontoltan, szűkösen táplálkozva élt, de nap mint nap bejárt az iskolába.

Az ördög azonban folyton akadályokat gördített az útjába. Egyik nap munkahelyi baleset következtében súlyos vágás keletkezett a bokája tájékán, ami miatt egész életére megsántult. Visszatekintve immár tudjuk, hogy Istennek ezzel a szenvedéssel is terve volt. Arra használta fel James gyengeségét, hogy megtanítsa őt a mennyei kegyelemtől való függőségre.

Amikor úgy érzed, hogy gyenge vagy és erőtlen nagy dolgok megvalósítására, jusson eszedbe James és Ellen White személye, története. Mély nyomot hagytak a világban, és Isten, aki rajtuk keresztül dolgozott, ugyanezt általad is meg tudja valósítani.

Gyengék és tehetetlenek Istene, Te törékeny edényeket választasz ki magadnak, akik által bemutathatod hatalmadat. Amikor eluralkodik rajtam hiányosságaim érzete, emlékeztess rá, hogy Te túllátsz azokon! Amikor elcsüggedek, erősítsd meg a hitemet, és segíts hinnem, hogy általam is nagy dolgokat valósíthatsz meg! Add, hogy csak Tőled függjek!

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.