myBible logó myBible
Fiókom

2026. április 23., csütörtök

A város legbecsületesebb embere

Aki tökéletességben jár, bátorsággal jár; aki pedig elferdíti az ő útját, kiismertetik. Példabeszédek 10:9

A mai történet nem hasonlít az eddigiekhez. Az 1840-es évek eddig ismertetett eseményei az advent mozgalom megalapítása előtt, alatt és után zajlottak. Joseph Bates ide vonatkozó története viszont bemutatja, hogy Isten miként hozta létre építményét – a felekezetet, amelyről azelőtt ezen a világon senki sem hallott.

Joseph Bates 1849-ben Michiganba utazott, ahol egyéb megvalósításai mellett gyülekezetet is alapított Jacksonban.

Aztán 1852-ben, az apostolok módszeréhez hasonlóan újra meglátogatta a gyülekezetet, mert tudni akarta, miként haladnak a dolgok. E látogatása után valami azt súgta neki, hogy tovább kell utaznia nyugat felé.

Engedelmes ember lévén azonnal felült egy nyugatra tartó vonatra. „Szállj le Battle Creekben” – súgta neki Isten Lelke.

Joseph Bates leszállt a vonatról. Nem tudta, hogy mit kell tennie, de biztos volt Isten késztetésében. Bement a postahivatalba, és a tisztviselőtől megkérdezte: „Ki a város legbecsületesebb embere?”

„David Hewett” – válaszolta a hivatalnok.

Bates bekopogott a megnevezett személyhez: „Azt mondják, ön Battle Creek legtisztességesebb embere, ezért egy fontos hírt kell közölnöm önnel”.

„Kérem, jöjjön be, hallgatom” – mondta David Hewett.

„A szombat igazságáról van szó” – jelentette ki Bates.

A következő szombatot már Hewett is megünnepelte, így ő lett Battle Creekben az első hetednapot ünneplő adventista.

Ha David Hewett vagy Joseph Bates nem hallgat a Lélek késztetéseire, biztosan másképp alakul az advent mozgalom története. Azon tűnődöm, vajon hogyan reagáltak volna Battle Creekben az emberek, ha ismerték volna a jövőt…

Apró dolgok Istene, segíts meglátnom minden jelentéktelennek tűnő részlet jelentőségét, hogy ne forduljak el közömbösen csendes indíttatásaidtól! Segíts, hogy odafigyeljek sugallataidra, még akkor is, amikor csupán egyszerű eseményeknek tűnnek. Köszönöm, hogy apró lépések által viszed véghez a nagy terveket!

 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.