2026. április 17., péntek
Frederick Wheeler – „Mind a tízet!”
Mert ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egésznek megrontásában bűnös. Jakab 2:10
Frederick Wheeler az Episzkopális Metodista Egyház vándorprédikátora volt. Akkoriban bevett szokás volt, hogy egy lelkész több gyülekezetet is pásztorolt, ezért egyik helyről a másikra kellett utaznia. Míg a lelkész ismét visszatért egy-egy gyülekezetbe, az ottani hívek nélküle gyűltek össze imádkozni és szolgálni Istent. Ez az apostoli egyházból fennmaradt régi hagyomány máig él.
Wheeler épp a Washington állambeli New Hampshire-ben vett részt egy negyedéves értekezleten, amikor szembesült Oakes asszony tanításával. Az elhangzottak mélyen meghatották. Tudta, hogy a hetednapi baptisták, akik közé Oakes asszony is tartozik, hiszik, hogy a szombat megtartása még mindig kötelező a keresztények számára, csakhogy nem vette túl komolyan ezt a hitelvet. Most viszont rájött, hogy épp saját szavai fordultak ellene. Ez a hölgy az összes parancsolat megtartásáról beszél, miközben ő figyelmen kívül hagy egy parancsolatot, a negyediket.
Komoly tanulmányozásba kezdett, és végül elfogadta a szombat igazságát, sőt, másoknak is tanítani kezdte ezt a doktrínát. Ő volt az első adventhívő, aki már 1844 előtt prédikálta a szombat jelentőségét.
Csakhogy kevesen akarták őt meghallgatni. Akkoriban csupán néhányan fogadták el ezt az igazságot, míg mások vagy túl komoly, vagy túl jelentéktelen tanításnak vélték. Közéjük tartozott James White és Ellen Harmon is. Később a White család és mások is teljes mértékben elfogadták és hirdették ezt a tanítást. Egy mozgalom kiteljesedéséhez néha csupán egy jó gondolatra van szükség, illetve egy olyan személyre, aki ki meri mondani az igazságot.
Isten türelmesen vár, míg minden ember megérti azt az igazságot, amelyre az adott helyzetben a lelkének éppen szüksége van. Hasonló türelmet kellene tanúsítanunk azon emberek iránt, aki még küzdenek azokkal az igazságokkal, amelyeket mi már régen elfogadtunk. Ugye, hogy mi is azt szeretnénk, hogy az emberek egyenlő eséllyel rendelkezzenek?
Isten, aki tegnap, ma és holnap is ugyanaz vagy, csak Te tudod, milyen állapotban van az emberi szív, és miként vezethető el az igazságra. Azt tapasztalom, hogy némely ismerősöm még mindig sötétségben él, de Uram, vajon az én életemben is vannak sötét területek, ahol még nem nyilvánvaló az igazság? Segíts, hogy olyan türelmes legyek mások iránt, amilyen türelmes Te vagy velem!