2026. április 14., kedd
Felfedezett igazságok
„Ha az egyiket megtámadja is valaki, ketten ellene állhatnak; és a hármas kötél nem hamar szakad el.” Prédikátor 4:12 REV
1845 nyarán Hiram Edson összejöveteleket szervezett, ahol megvitatták a mennyei szentéllyel kapcsolatos új tanításait. Ezeken az összejöveteleken Joseph Bates és James White is szeretett volna részt venni, de az idős White-nak egy temetésre kellett mennie, így nem jelenhetett meg a rendezvényen.
Bates viszont megérkezett a találkozóra. Edson nem tudta, hogy Bates prédikátor, előzékenységből mégis meghívta, hogy vezesse le az összejövetelt.
Joseph Bates – akiről később több szó is esik majd – időközben elfogadta a szombat igazságát, James White viszont nem. Edson tehát megkérte őt, hogy vezesse le az összejövetelt, mire Bates elővett a zsebéből egy, a szombat igazságáról szóló brosúrát, amiből elkezdett olvasni.
Edson egyszerűen nem akarta elhinni, amit hallott. A szentély tanát tanulmányozva ő is meglepődött azon, hogy a hét hetedik napja a szombat, viszont nem kapott határozott utasítást annak megtartására vonatkozóan. Most azonban, miközben Bates szavait hallgatta, megértette, hogy ezt az igazságot Isten nyilatkoztatta ki. Amikor Bates befejezte a beszédét, Edson felállt: „Bates testvér, ez a világosság és igazság! A szombat a hét hetedik napja, és egyetértek azzal, hogy azt kell megtartanunk!”
Ez lett a szombat igazsága, az ítélet és a mennyei szentély közötti kapcsolat alapja. Rövidesen a White család is csatlakozott a szombat-ünneplőkhöz, a következő év őszén pedig ez a három férfi – Bates, Edson és White – nagy erővel kezdte prédikálni az igazságot és a három angyal üzenetét.
Létrejött az a kis sejt, amiből később kialakult a Hetednapi Adventista Egyház, akkor viszont ezt még senki sem ismerte fel… kivéve Istent.
Kulisszák mögött zajló események Mestere, valószínűleg elmosolyodsz, látván, hogy ide-oda rohangálva próbáljuk felfedezni a bölcsességed által Szentírásba rejtett igazságaidat. Adj türelmet és kitartást, hogy mélyen tudjak kutatni a Te Igédben! Ígérem, hogy a felfedezett igazságokat jobban fogom értékelni a mulandó gazdagságnál, aranynál vagy ezüstnél, hiszen minden igazságod egy örök kincs!