2026. április 9., csütörtök
Új tantétel
„Mert nem kézzel készített szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék értünk. Nem is azért, hogy sokszor odaáldozza magát, mint ahogy a főpap évenként bemegy a szentélybe idegen vérrel, mert akkor sokszor kellett volna szenvednie a világ teremtetése óta. Most pedig csak egyszer jelent meg az idők végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt.” – Zsidók 9:24-26 REV
Íme, egy történet, ami meg fog lepni – engem legalábbis meglepett. Négy évvel a Nagy Csalódás előtt, 1840-ben, Josiah Litch-et elkezdte foglalkoztatni az Úr eljövetelét megelőző kegyetlen ítélet gondolata. Ekképpen érvelt: „Egyetlen földi törvényszék sem végeztetne ki vádlottakat az ítélet kihirdetése előtt; mennyivel inkább nem tenne ilyet Isten!”
1841-től kezdte közzétenni tanait, amelyekkel azonban nem tudta olyan mértékben megragadni az emberek figyelmét, mint a második eljövetellel kapcsolatos tanítások.
Ekkor már egyre többen vártak egy pontos dátum meghatározására Jézus eljövetelével kapcsolatosan. Hívei nyomására Miller azonban csak ennyit mondott: „Valahol 1843. március 21. és 1844. március 21. között jön el az Úr.”
Miután elmúlt 1844. március 21-e, Miller a zsidó naptár tanulmányozásába kezdett, és újabb dátumot határozott meg: április 18. Amikor azonban ez az időpont is elmúlt, csalódottságának hangot adva beismerte, hogy tévedett. Ettől eltekintve továbbra is hitte, hogy az esemény közel van, „az ajtó előtt”.
1844 augusztusában egy Samuel Snow nevű férfi új időponttal állt elő: 1844. október 22-e, a zsidó engesztelés napja. Úgy tűnt, hogy ez az időpont minden korábbinál jobban felkelti az emberek érdeklődését. A mozgalom tagjai is elfogadták. Az emberek már be sem akarták takarítani a termést, és terveket sem készítettek a jövőre. Bocsánatot kértek egymástól, próbáltak szeretetben és békességben élni, mintha életük utolsó napjait élnék a földön. Mindezt nagy hittel és várakozással tették, mert meg voltak győződve, hogy Jézus visszajön.
Josiah Litch azonban nem akarta elfogadni ezt a dátumot.
Szeretet Istene, Te ismered mindennek a célját. Noha sokan rosszul értelmezték a szavaidat, mégis biztosan örültél, amikor láttad, hogy az emberek szeretetben élnek, a Te igazságodat keresik, és várják a nagy napot. Ma, amikor próbálom megérteni Igédet, és néha nem járok sikerrel, azért imádkozom, hogy legyek olyan, mint ők: éljek szeretetben, ne a magam igazát keressem, hanem egyre inkább hasonlítsak Hozzád.