myBible logó myBible
Fiókom

2026. április 2., csütörtök

A fáklya továbbadása

„Azt a parancsot adom neked, fiam, Timóteus, a rólad szóló korábbi próféciák szerint, hogy harcold meg a nemes harcot, tartsd meg a hitet és a jó lelkiismeretet, amelyet egyesek elvetettek, és a hit dolgában hajótörést szenvedtek.” – 1 Timóteus 1:18, 19 REV

Most, amikor az együtt megtett út első szakaszának végéhez értünk, szeretném, ha Timótheusról, Pál lelki fiáról is szót ejtenénk. Timótheus kegyes lelkű családban született: édesanyja és nagymamája szerették Istent, és az volt a vágyuk, hogy a fiú az ő példájukat kövesse. Nem tudni, hogy görög származású édesapjának milyen hatása volt rá. Támogatta őt? Vagy talán ellenezte? Távolságtartó volt? Szerette őt?

Elképzelhető, hogy Timótheusnak épp egy olyan személyre volt szüksége, aki atyjaként szereti őt, és az isteni tervben volt is egy ilyen személy: Pál apostol.

Pál Timótheusnak írt levelei felbecsülhetetlen értékű tanácsokat tartalmaznak különösen azon ifjak számára, akik hűséggel szeretnék követni Istent. Íme, néhány értékes tanítás már az első levélből: „A parancsolat vége pedig a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és igaz hitből való szeretet” (1Tim 1:5).

„Intelek azért mindenekelőtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberekért, királyokért és minden méltóságban levőkért, hogy csendes és nyugodalmas életet éljünk, teljes istenfélelemmel és tisztességgel. Mert ez jó és kedves dolog a mi megtartó Istenünk előtt” (1Tim 2:1-3).

„A szentségtelen és vénasszonyos meséket pedig eltávoztasd. Hanem gyakorold magadat a kegyességre” (1Tim 4:7).

Összegezve tehát, Pál kiegyensúlyozott életre szólítja fel Timótheust – igaz szeretetből fakadó élő, alázatos és tiszta hitre.

„Óh Timótheus, őrizd meg, ami rád van bízva, elfordulván a szentségtelen üres beszédektől és a hamis nevű ismeretnek ellenvetéseitől; amellyel némelyek kevélykedvén, a hit mellől eltévelyedtek. Kegyelem veled! Ámen” (1Tim 6:20-21).

Szentlélek, Isten élő Tűzlángja, Te, aki lángra lobbantod a fiatalok hitét, és feléleszted a felnőttek odaszentelődését, segíts, hogy ne feledkezzünk meg arról, ami fontos! Óvj meg a büszkeségtől! Segíts, hogy alázatos és bátor gyermeked legyek, aki kész olyan egyszerűen és őszintén tanulni, mint Timótheus!

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.