2026. március 26., csütörtök
Az én személyes Képviselőm
„Monda pedig néki az Úr: Eredj el, mert ő nékem választott edényem, hogy hordozza az én nevemet a pogányok és királyok és Izráel fiai előtt.” Apostolok cselekedetei 9:15
Az István felé dobott kövek minden valószínűség szerint meghatározták a tárzusi Saulus sorsát. Saulus elszánt ember volt: ha kitűzött egy célt, biztosan véghez vitte. Nyilvánvaló célja volt: elpusztítani Krisztus követőit, letartóztatott, bántalmazott és megkínzott embereket, mert meg volt győződve, hogy Isten akaratát cselekszi.
Isten azonban az Ő szeretetében többféleképpen próbálta megérinteni a szívét. Talán éppen a Gamálieltől, az akkori idők legbölcsebb tanítójától kapott neveltetése révén, vagy a lelkifurdalásai által, amelyek akkor sem hagyták nyugodni, amikor részt vett István kivégzésében. Saul akarata azonban acélosan erős volt, lelkesedése pedig – pusztító.
Mígnem egy napon…
Aztán Isten elküldte hozzá Ananiást, aki bár hűséges szolga volt, mégis félt, mert jól tudta, ki volt Saulus. Ennek ellenére engedelmeskedett. Megkereste őt, és a kezét a szemére tette. Saulus azonnal visszanyerte a látását: üldözőként érkezett, és tanítványként távozott.
A Saulusból Pállá lett apostolt minden idők egyik legnagyobb misszionáriusaként tartják számon. Ő, aki régebben ítéleteket írt, elkezdett leveleket írni. Az Újtestamentum minden lapja, amely az írását tartalmazza, szenvedélyt, hitet és Krisztus iránti szeretetet sugároz. Élete során Pált megverték, háromszor szenvedett hajótörést, többször bebörtönözték, éhezett és szomjazott. Sokszor megvetették az emberek, nem akarták meghallgatni őt, noha tudta, hogy ettől függ életük és lelkük sorsa.
Mindezek mellett végül ki tudta jelenteni: „Sőt annak felette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: akiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem” (Fil 3:8).
Erős és örök terv Őrizője, Te ismered az időt és minden ember életének értelmét. Uram, őrizz meg engem a büszkeségtől, hogy ne vakítsanak el a saját terveim! Taníts meg, hogy nyereségnek tekintsek mindent, amit elvesztettem azért, hogy megnyerjelek Téged –szeretetedet, hívásodat, igazságodat! Hiszen mindenekfelett a Te gyermeked vagyok!