2026. március 21., szombat
Odaadta mindenét
„Akkor előszólítván tanítványait, monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy ez a szegény özvegy asszony többet vetett, hogynem mind a többi, akik a perselybe vetettek vala. Mert azok mindnyájan az ő fölöslegükből vetének; ez pedig az ő szegénységéből, amije csak volt, mind beveté, az ő egész vagyonát.” Márk 12:43-44
Képzeld el, hogy Jézus ott áll a templom udvarában a tanítványokkal, és figyeli az adományos perselyt. A gazdagok – közöttük papok és írástudók – jönnek sorban, és pénzzel teli súlyos zacskókat helyeznek a perselybe kihívóan, magamutogató módon.
Jézus kijelentette: „Őrizkedjetek a vallásos írástudóktól! Ők szívesen viselnek hosszú köntösöket, szeretik, sőt elvárják, hogy tisztelettel köszöntsék őket, a zsinagógában és a lakomákon is a főhelyeket kedvelik. Csakhogy miközben imádkoznak, leplezik a kapzsiságukat, azt, hogy szó szerint felemésztik az özvegyek házát” (Mk 12:38-40 versei nyomán).
Aztán a tömegben feltűnik egy özvegyasszony. Lehajtott fejjel közeledik, kezében két fillérrel. Lassan jön, azt reméli, hogy nem figyelnek fel rá. A perselybe helyezi az adományt, utána pedig sietve, szinte szégyenkezve távozik. Jézus látja tettét, és kijelenti, hogy többet adott másoknál. Valójában mindenét odaadta, amije volt (Mk 12:43-44).
Meglepő, hogy Isten szemében az aprócska ajándék többet ér a gazdagok adományánál. Lehet, hogy az asszony nem tudta, hogy észrevették. Jézus azonban felfigyelt rá, sőt, mi több, az özvegyasszony adományát örök érvényű tanítássá léptette elő.
Mit tanít nekünk ez a történet? Azt, hogy Jézus nem az adomány mértékét nézi, hanem a szív mélységes indítékait. Az igazi nagylelkűség nem hangoskodik.
Megtörténhet, hogy a jelenlevők tényleg azt gondolták, hogy Isten kedvében járnak, csakhogy szem elől tévesztették a lényeget: az őszinte szeretetet és együttérzést a szegények iránt. Ez az anyagiakban szegény asszony gazdagnak bizonyult a hit terén, és ezt Isten is látta.
Minden jó Adományozója, Te megláttad ezt a csendes asszonyt, akit a világ észre sem vett, és apró cselekedetét minden vagyon fölé emelted. Uram, ilyen szívre szeretnék szert tenni, amely nem vár dicséretet, hanem még akkor is kész adni, amikor látszólag semmije sincs. Segíts, hogy ne csak a fölöslegből adományozzak, és mindig a szeretet vezéreljen! Segíts, hogy ne azért adjak, mert látnak mások, hanem azért, hogy hasznára legyek valakinek! Add, hogy egyszerű, őszinte és Benned rejtőző gyermeked legyek!