A város szégyene, a város hírnöke

„Felele Jézus és monda néki: Mindaz, aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjúhozik: Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne.” János 4:13–14

Szentföldön az asszonyok általában nagy méretű agyagedényekben vagy kancsókban szállították a vizet. Ezek az edények még üresen is nehezek voltak, hát még, ha megtöltötték őket! Az asszonyok lementek a kúthoz, vizet töltöttek az edényekbe, a vállaikra emelték, és így indultak haza. 
Nehéz munkának bizonyult ez a déli hőségben. 
Az asszonyok általában csoportosan jártak a kútra, kora reggel vagy késő este, amikor már hűvösebb volt a levegő. Ilyenkor kacarásztak, beszélgettek – így könnyítettek a terhükön. 
Vajon a samáriai asszony miért ment egyedül a kútra, ráadásul délben? 
Talán azért, mert ő volt a város szégyene. Már ötször volt férjnél, és most is egy olyan férfival élt, aki nem volt a férje. Az emberek kerülték és lenézték. Senki sem állt szóba vele. 
Aztán ez az asszony találkozott egy Emberrel, aki nem olyan volt, mint a többiek, pedig idegen volt, és sosem találkoztak korábban. Ez az Ember szeretettel és tisztelettel beszélt hozzá. Nem ítélkezett, hanem megértéssel tekintett rá. Vizet kért, majd lelki dolgokról beszélt neki. Egyszerű, de értelmes beszélgetés zajlott kettejük között. Jézus szelíden, de közvetlenül jelentette ki: „Én vagyok a Messiás!” 
Az asszony azonnal letette a vizes korsót, majd beszaladt a városba, hogy elvigye mindenkinek a hírt: „Jertek, lássatok egy embert, aki megmonda nékem mindent, amit cselekedtem. Nem ez-é a Krisztus?” Egy lenézett asszony lett Samária első evangélistája! 
Érdekes, hogy az emberek hallgattak rá. Hát nem furcsa? Miért hallgatták volna meg egy ilyen nő szavait? Talán a hanghordozása és a lelkesedése késztette őket arra, hogy akarjanak találkozni Jézussal… A város minden lakosa megtért, és közösen kérték Jézust, hogy még két napig maradjon közöttük. 
Hát nem lenne csodálatos, ha ugyanez történne a te városodban is? Ha az embereket csak azért érintené meg az Ő jelenléte, mert valakinek a bizonyságtétele folytán találkoztak Vele? 
Élet Vize, szomjas vagyok, nyisd meg kútfődet az én lelkem előtt! Mosd le a régi gondolatok, az önzés, a nyugtalanság és a bűntudat porát, és ahogy a samáriai asszonyt is megváltoztattad a kútnál, tégy engem is élő bizonyságtevőddé!