2026. március 10., kedd
Most!
„Akkor monda Mária: Magasztalja az én lelkem az Urat, és örvendez az én lelkem az én megtartó Istenemben. Mert reá tekintett az ő szolgáló leányának alázatos állapotára; mert ímé mostantól fogva boldognak mondanak engem minden nemzetségek.” Lukács 1:46–48
Mária érezte, hogy a szíve hevesen kalapál és az arca elpirul. Mélyeket lélegzett, és a szeme csillogott. Maga Gábriel angyal jelent meg előtte.
„Örülj, kegyelembe fogadott! Az Úr veled van, áldott vagy te az asszonyok között” (Lk 1:28) – mondta az angyal.
Meg se tudott szólalni, de az angyal folytatta: „Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél. És ímé fogansz a te méhedben, és szülsz fiat, és nevezed az ő nevét JÉZUSNAK” (Lk 1:30–31). Majd elmagyarázta, hogy a fiú „nagy lészen, és a Magasságos Fiának hivattatik; és néki adja az Úr Isten a Dávidnak, az ő atyjának királyi székét” (32. v.).
Mária nem igazán értette az angyal szavait, de eközben az járt a fejében, hogy még meg sincs házasodva.
Az angyal azonban erre a kérdésére is válaszolt: „A Szent Lélek száll te reád, és a Magasságosnak ereje árnyékoz meg téged; azért ami születik is, szentnek hivatik, Isten Fiának. És ímé Erzsébet, a te rokonod, ő is fogant fiat az ő vénségében; és ez már a hatodik hónapja néki, akit meddőnek hívtak” (35-36. v.).
Az angyal szavai beteljesedtek. Mária nem volt könnyű helyzetben, főleg azért nem, mert eleinte a jegyese, József sem hitt neki. Mégis bizakodó maradt. Aztán amikor a betlehemi hideg jászolban először vehette karjaiba a csodát – saját gyermekét –, úgy érezte, hogy megérte tűrni.
Azon a csendes éjszakán megnyílt a menny: a rétek felett angyalok énekeltek, pásztorok siettek a helyszínre, később pedig bölcsek jöttek távoli vidékről imádni a királyok Királyát. Ajándékot is hoztak: aranyat, tömjént és mirhát. Az egész menny megmozdult.
Mintha Isten az egész világnak el akarta volna mondani: „Most! Most jött el a pillanat! Ezt terveztem és ígértem meg már időknek előtte! Eljött a fény!”
Tervező és Megváltó Isten, nincs szavam megköszönni Neked, amit ezért a világért tettél! Már a világ teremtése előtt elterveztél mindent. Kész terved volt számunkra, amikor Ádám és Éva bűnbe esett. Tudtad, hogy eljött a megfelelő pillanat. Bízom Benned! Engedelmes és szolgálatkész gyermeked akarok lenni!