2026. március 9., hétfő
Felderengett a hajnal…
„És lőn, hogy mikor leteltek az ő szolgálatának napjai, elméne haza. E napok után pedig fogada méhében Erzsébet, az ő felesége, és elrejtőzék öt hónapig, mondván: Így cselekedett velem az Úr a napokban, amelyekben reám tekinte, hogy elvegye az én gyalázatomat az emberek között.” Lukács 1:23–25
Erzsébet az ajtóhoz sietett, mert vendége érkezett. Az elmúlt hónapokban csendben zajlott az életük, Zakariással nem beszélgethettek, nevetgélhettek, ahogy korábban szoktak. De telt az idő, és ő hitte, hogy a gyermek megszületése után a férje újra fog tudni beszélni. Nagyon boldog volt, hogy végre gyermeknek adhat életet.
„Mária!” – köszöntötte örömmel a rokonát. Mielőtt azonban bármit is mondhatott volna, meglepő érzések kerítették hatalmába: méhében hirtelen megmozdult a magzat, mintha repesne örömében. Ebben a pillanatban a Szentlélek Erzsébetre szállt, és máris tudta, hogy miért látogatott el hozzá Mária, ahogyan azt is, hogy milyen fontos üzenettel érkezett hozzá.
Felkiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse. És honnét van ez nékem, hogy az én Uramnak anyja jön én hozzám?” (Lk 1:42–43).
Erzsébet tudta, hogy mit mond. Nincs leírva, hogy tudomására jutott-e, hogy pontosan milyen beszélgetés zajlott az angyal és Zakariás között, azt viszont biztosan megértette, hogy mennyire fontos bizalommal fogadni Isten ígéretét.
Máriának épp erre a bátorításra volt szüksége. Odahaza, Názáretben nagyon sok nehézséggel kellett szembenéznie. Tudta, hogy Józsefre nagy nyomás nehezedik, és hogy még a szomszédok is kételkedve fogadják majd a hírt. Erzsébetnél tett látogatása azonban megerősítette benne a hitet, hogy Isten vele lesz.
Máris felragyogtak a világosság első sugarai, noha akkor még csak kevesen vették ezt észre. A többség ugyanúgy élte tovább a mindennapjait, és várta, vágyta a szabadulást, mégsem volt tudomása arról, hogy a jövendölés hamarosan beteljesedik. Csak két házaspár – egy fiatalabb és egy idősebb – tudott Isten munkálkodásáról. Szemük előtt teljesedett az emberiség történelme.
Felderengett a hajnal…
Csillagok Őrizője, Te váltakoztatod az évszakokat, és Te viszed véghez a terveidet. Az Édenkertben elhangzó ígéret után eltelt négyezer év, majd újabb kétezer múlt el, és az emberiség várja visszajöttödet. Szemeimet az égre emelem, és keletre tekintve várom a fényt. Tégy igazságod hordozójává, mint Erzsébetet, és segíts, hogy Máriához hasonlóan elhiggyem minden szavadat, amivel bátorítod körülöttem az embereket!