Oszd meg a jó hírt!

„És monda egyik a másiknak: Nem igazán cselekszünk: ez a mai nap örömmondás napja, ha mi hallgatunk, és a virradatot megvárjuk, büntetés ér bennünket; most azért jertek és menjünk el, és mondjuk meg a király házának.” 2Királyok 7:9

Négy szenvedő férfi haldoklott Samária főkapuja mellett, a falakon kívül. Éheztek. Senki sem segített rajtuk, mivel leprásak voltak. A város már hosszú ideje ostrom alatt állt, és ha nem lettek volna betegek, veszélyes lett volna a falakon kívül tartózkodniuk. Még a katonák is féltek megközelíteni őket.

Az ostrom régóta tartott, a városban pedig éhség tombolt. Megettek bármit, még a szamárhús is értékes ritkaságnak számított, amit elképesztően magas áron lehetett csak beszerezni.

A leprások nem tudhatták, hogy Elizeus próféta már közölte a királlyal, hogy az ostrom rövidesen véget ér. Csak annyit tudtak, hogy ha nem tesznek valamit, akkor el fognak pusztulni.

Egyikük megszólalt: „Miért állunk itt és várjuk a halált? Menjünk át az ellenség táborába, és keressünk ott ennivalót!”

„Meg fognak ölni bennünket!” – válaszolta a társa.

„Még az is jobb, mint az éhhalál!” – vonta le a következtetést egy másik.

Így hát az alkony homályában elindultak a domb felé. Elképzelhetitek, mennyire elcsodálkoztak, amikor ráébredtek, hogy az ellenség táborában egyetlen lélek sincs. A lovak és a szamarak ki voltak kötve, a sátrak tárva-nyitva, mindenütt élelem és ruházat hevert, de egyetlen ember sem volt a környéken.

A leprások előbb ételt vettek magukhoz, aztán elkezdtek értékesebb tárgyakat is összeszedni. Ám ekkor eszméltek rá, hogy mennyire önző módon viselkednek, hiszen a városban továbbra is éheznek az emberek. A jó hírt velük is meg kellett osztaniuk, még ha semmibe is veszik őket, és senki sem hajlandó hallgatni rájuk. Végül mégis megtették, s így Samária megmenekült.

Uram, szentséged tiszta fényében látom saját tisztátalanságomat: bűntől szennyes „leprás” vagyok, de Te kegyelmed által életre hívtál engem.

Nagy Oltalmazó, Te megkerestél engem, az éhezőt, az elkeseredettet és a mezítelent, és megmutattad, hol találom meg az élet Kenyerét. Irgalmaddal tápláltál, és szereteteddel mostad le sebeimet. Taníts, hogy legyek a reménység hangja, egy kinyújtott kéz és egy élő szív! Tölts be Lelkeddel, hogy sose hallgassak, amikor körülöttem emberek éheznek jelenlétedre!