2026. február 17., kedd
A hallgatásban megnyilvánuló hit
„De hozzá menének az ő szolgái, és szólának néki, mondván: Atyám, ha valami nagy dolgot mondott volna e próféta neked, avagy nem tetted volna-é meg? Mennyivel inkább, amikor csak azt mondja, hogy fürödj meg és megtisztulsz?” 2Királyok 5:13
Elizeus rövid időn belül Illéshez hasonló elismert prófétává vált, noha a természete és a temperamentuma eltért az elődjétől. Egyik nap arámita rablók támadtak Izraelre, és foglyokat hurcoltak magukkal, többek között egy megrémült kislányt is.
A fiatal lány végül a hadvezér, Naámán feleségének szolgálója lett. Akár nehezebb sorsra is juthatott volna, de Istennek terve volt vele.
Úgy tűnik, hogy új gazdái jól bántak vele, mivel amikor tragédia sújtotta a családot, a kislány azonnal segíteni próbált. Naámán, a hős katona megbetegedett, leprás lett, ami akkor gyógyíthatatlan betegségnek számított. A család elkeseredett.
Egy napon a kis szolgálólány így szólt gazdaasszonyához: „Kár, hogy az én gazdám nem mehet el Samáriába a prófétához, mert ő biztosan meggyógyítaná.” Az asszony megjegyezte ezeket a szavakat. A lány javaslata eljutott Naámánhoz is, aki azonnal engedélyt kért a királytól, hogy elmehessen Izraelbe megkeresni a prófétát.
Elizeus azt az utasítást üzente neki, hogy menjen és fürödjön meg hétszer a Jordán vizében, mire Naámán haragra gerjedt, és azonnal haza akart indulni, de végül mégis hallgatott a prófétára.
Hétszer mártózott meg a vízben és meggyógyult. Fizetni akart a gyógyulásáért, amit azonban Elizeus visszautasított, mivel nem ő, hanem Isten gyógyította ki a betegségéből. A csoda nem a testéről szólt, hanem a szívéről. Ez a büszke, erős és pogány férfi megismerte az élő Istent. Viszont semmi sem valósulhatott volna meg a szolgálólány csendes hite nélkül, aki úgy döntött, hogy jóval fizet a rosszért, és ott is világít, ahová akaratán kívül került.
Vajon én is így jártam volna el a rabszolgalány helyében? Próbáljuk-e támogatni azokat, akik a mindennapi életben megvetően viszonyulnak hozzánk?
Minden nemzet Istene, segíts, hogy senkit se tekintsek ellenségemnek, hanem minden emberben meglássam azt, akinek szüksége van a szeretetedre és a segítségedre! Add, hogy életem kegyelemed bizonyítéka legyen, és általam mások is megismerjenek Téged!