myBible logó myBible
Fiókom

2026. február 14., szombat

Drasztikus lépések

„És szóla Thesbites Illés, a Gileád lakói közül, Akhábnak: Él az Úr, az Izráel Istene, aki előtt állok, hogy ez esztendőkben sem harmat, sem eső nem lészen; hanem csak az én beszédem szerint.” 1Királyok 17:1

A Bibliában említett királyok közül Akháb volt a leggonoszabb. Egyetlen jó cselekedetéről sincs feljegyzés. A felesége, Jézabel is ilyen volt – az engedetlenség szövetségét alkották ők ketten. Nem egyszerűen csak vétkeztek, hanem szándékosan, szégyentelenül követték el a gonoszságokat.

Isten azonban ezt nem hagyta szó nélkül. Mivel nem hatottak rájuk az igaz próféták prédikációi, jövendölései, az Úr egy rövid, de határozott üzenettel elküldte Illést Akhábhoz: „Addig nem lesz eső, míg Én nem rendelkezem.”

Három és fél évre bezárult az ég: egy csepp eső sem esett. Az emberek továbbra is a bálványaikhoz imádkoztak, de mindhiába. A folyók és a tavak kiszáradtak, a föld pedig sivataggá változott. A még megmaradt kevés víz értékesebb lett az aranynál, mivel csak a föld gyomrából lehetett kinyerni.

Isten azonban gondoskodott gyermekeiről. Illést csodálatos módon táplálta hollók által, később pedig egy jólelkű, szegény özvegy kínálta fel a prófétának az utolsó tartalékait.

Amikor aztán Illésnek szembe kellett állnia a néppel és Baál papjaival a Kármel hegyén, végül győzött az igazság. Bálványimádó szertartásaik és varázslásaik hasztalannak bizonyultak. Illés egyszerű és őszinte imája viszont tüzet fakasztott a mennyből, később pedig meghozta az esőt is.

Az emberek megláthatták, hogy ki az igaz Isten: nem Baálnak, hanem az Úrnak van hatalma az ég és a föld felett.

A fizikai vagy lelki aszály idején Isten nem azért büntet, hogy elpusztítson, hanem azért, hogy fölébresszen. Néha próbákon kell átmennünk, hogy megtanuljunk hallgatni a szavára.

A bűn következményei miatt sínylődő világban élünk. A küzdelem még a hűségeseket sem kerüli el, de Illéshez hasonlóan elhatározhatjuk, hogy még akkor is hűségesek maradunk az élő Istenhez, amikor a világ bálványok és idegen istenek után szalad.

Határozottság Istene, tápláld a lelkemet, és adj állhatatos szívet! Segíts melletted maradnom még akkor is, amikor körülöttem aszály pusztít – amikor a világ lelkileg kiszáradt, és mindenki megfeledkezik Rólad. Ha nehéz idők jönnek, segíts, hogy feddhetetlen, őszinte és odaadó gyermeked maradhassak!

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.