Előbb énekelj, és csak azután aggódj!

„Tanácsot tartván pedig a néppel, előállítá az Úr énekeseit, hogy dicsérjék a szentség ékességét, a sereg előtt menvén, és mondják: Tiszteljétek az Urat, mert örökkévaló az ő irgalmassága.” 2Krónikák 20:21

Ez a fejezet a Biblia egyik legcsodálatosabb leírását tartalmazza. Jósafát, Júda királya megdöbbentő hírt kap: hatalmas sereg közeledik. Mihez kezd? Nem gyűjti össze a hadsereget, nem küld ki kémeket, és nem esik pánikba, hanem imádkozik. Remek döntés! Utána pedig az egész népet összehívja a templomba imádkozni.

Jósafát különc király volt. A háborús fenyegetésre Dávid és Salamon is másképp reagált.

Jósafát viszont tudatában volt saját tehetetlenségének, ezért is tudta kijelenteni lebilincselő őszinteséggel: „Nem tudjuk, mit cselekedjünk, hanem csak te reád néznek a mi szemeink” (2Krón 20:12).

Isten nem hagyja figyelmen kívül a hittel mondott imát. A Szentlélektől ihletett Jaháziel így szól a gyülekezetnek: „Ne féljetek és ne rettegjetek e nagy sokaság miatt; mert nem ti harcoltok velük, hanem az Isten” (2Krón 20:15).

Szokatlan utasítás! Ne támadjanak, ne kérjenek fegyverszünetet, hanem álljanak az őrhelyükön, és várjanak.

Jósafát király hallgat a tanácsra. Újból imádkoznak, és arra bátorítja a népet, hogy teljes szívvel magasztalják az Urat. Másnap reggel pedig nem katonákat állít a sereg élére, hanem énekeseket, akik a sereg előtt menetelve dicsőítő énekeket zengenek.

Amint felcsendült az ének, Isten zűrzavart keltett az ellenség táborában, akik így egymást öldökölték le. Amikor Jósafát a harctérre ért, már mindennek vége volt.

Hatalmas tanulság! Bár sosem voltunk harcmezőn, mindannyian vívtunk már lelki harcot, voltak konfliktusaink, félelmeink, csalódásaink vagy veszteségeink. Ilyenkor általában nem Istent dicsőítjük, hanem aggódunk. Isten azonban felszólít, hogy dicsőítsük Őt. Minden esetben Tőle jön a győzelem – még ha nem is azonnal, de mindig időben.

Mindenható Isten, aki a rossz híreket jó hírekké változtatod, fordítsd a tekintetemet Feléd, ahogy a napraforgó követi a napfényt, és engedd, hogy szemem Rád szegeződjön. Amikor nem tudom, mitévő legyek, emlékeztess rá, hogy a harc nem az enyém, hanem a Tied. Erősítsd meg a szívemet, hogy hittel és bátorsággal álljak meg ott, ahová helyzetél, és taníts meg bármilyen körülményben – a csata előtt, alatt és után is – magasztalni Téged.