Miriám, a prófétanő

„Akkor Miriám prófétaasszony, Áronnak nénje dobot vőn kezébe, és kimenének utána mind az asszonyok dobokkal és táncolva. És felele nékik Miriám: Énekeljetek az Úrnak, mert fenséges ő, lovat lovasával tengerbe vetett.” 2Mózes 15:20-21    

Ha Miriám 5–10 éves volt, amikor a kosárba helyezett újszülött Mózest őrizte, akkor 85–90 évesnek kellett lennie, amikor Isten Mózes által megszabadította Izraelt. Isten közölte Ábrahámmal, hogy utódai 400 évig rabszolgák lesznek, most pedig ez az időszak lezárult, és Miriám, aki hajdan a kosárba fektetett testvérét leste, az isteni ígéret teljesedésének is tanúja lehetett.

Nehéz időszak volt ez Mózes családja számára. Alig három hónaposan már meg kellett menteni őt a haláltól, utána pedig még gyermekként el kellett hagynia a családját, hogy a fáraó palotájában lakhasson. Később Egyiptomba menekült, így a családja éveken át semmit sem tudott róla.

Aztán eljött a nap, amikor Isten hívására Mózes visszatért, de nem egyedül, hanem Áronnal együtt, hogy a nép szabadon bocsátását követelje. Heves küzdelem folyt Isten és a fáraó, a szabadság és a rabszolgaság között. De Isten győzött!

A nép átkelt a Vörös-tengeren, és amikor visszanéztek, láthatták, hogy a hullámok elnyelik az egyiptomi hadsereget. Rettegésük csodálattá, csodálatuk sírássá, sírásuk pedig énekké változott.

Miriám dobot vett a kezébe, és ő maga vezette az ünnepi táncot. Lehet, hogy idős volt, de még mindig képes volt szépen énekelni. Minden bizonnyal csengő hangon dalolta a refrént: „Énekeljetek az Úrnak, mert fenséges Ő!”

Miriám életéről viszonylag keveset tudunk. A több mint hetven éven át tartó várakozás alatt nem vesztette el a hitét. Éberen várt, és tanúja lehetett annak, ahogy Isten keze megváltoztatja a történelmet. Bár ő is követett el hibákat, odaadásáról mégis megemlékezik Isten népének történelme.

Légy olyan, mint Miriám! Tanulj meg énekelni még a könnyek között is, mert a győzelem sosem marad el!

Győzelem és öröm Istene, köszönök minden pillanatot, amikor kettéválasztottad előttem a „tengert”! Még akkor is utat nyitottál a „habok” között, amikor azt hittem, hogy nincs kiút. Taníts meg, hogy ne csak a győzelem után dicsőítselek, hanem a várakozás alatt is!