myBible logó myBible
Fiókom

2026. január 10., szombat

Tetszett Istennek, ami látott

„De Noé kegyelmet talála az Úr előtt. Noénak pedig ez a története: Noé igaz, tökéletes férfiú vala a vele egykorúak között. Istennel jár vala Noé.” 1Mózes 6:8-9

Hát nem érdekes, hogy Énokh dédunokája, Noé is Istennel járt? Akkoriban hosszú ideig éltek az emberek, ennek ellenére Énokh már nem élt a földön, amikor Noé megszületett. Ádám halála után csupán 126 év telt el a Noé születéséig, és Ádám még életben volt, amikor Énokh betöltötte a 300. életévét.

Keserű időszak volt ez Isten számára. Pedig milyen boldog volt, amikor megteremtette ezt a világot! Kezdetben minden tökéletes összhangban működött, most azonban már szinte senki sem szerette az Urat ezen a földön. Igen szomorú volt az Ő szíve.

Odáig fajult a világ, hogy Istennek mindent el kellett pusztítania, végtelen jóságában azonban még mindig megpróbált minél több embert megmenteni. Talán az özönvíztől való félelem majd megtérésre késztet egyeseket. Az Úr utasította Noét, hogy építsen egy bárkát, és prédikáljon az embereknek, kérve őket, hogy menjenek be a bárkába. A mennyei Atya azt szerette volna, hogy megmeneküljenek. Noé 120 éven keresztül kérlelte az özönvíz előtti nemzedéket, hogy költözzön be a bárkába.

Érdemes elgondolkodnunk ezen: Isten nem kérte tőlük, hogy változtassák meg a szívüket vagy az elméjüket. Mindössze arra kérte őket, hogy menjenek be a bárkába. Ennyire nehéz kérés volt ez? Hasonlított az édeni figyelmeztetéshez: „Arról a fáról ne egyetek!”

Noé a cselekedeteivel prédikált a kortársainak: „Bármennyire nevetségesnek is tűnik, én Isten gyermeke vagyok. A veletek ápolt barátságom és a véleményetek is csak másodrendű számomra.”

Vajon mennyire lehetett nehéz Noé számára folytatni az építkezést, és közben prédikálni éveken, évtizedeken át, miközben a családján kívül mindenki más őrültnek tartotta?

Mennyire lesz nehéz számomra az előttem álló héten engedelmeskedni Istennek, továbbra is jóindulattal viszonyulni a körülöttem élőkhöz függetlenül attól, hogy mit gondolnak vagy mondanak rólam az emberek?

Szerető Atya, segíts töretlenül követni Téged! Szeretném, hogy Te foglald el szívem trónját! Azt akarom, hogy a tetteim határozottan arról tegyenek bizonyságot, hogy a Te gyermeked vagyok! Adj bölcsességet, hogy életem minden pillanatában tisztességet szerezhessek Neked!

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.