December 31.

Kedves barátom!
Megtörtént-e veled már, hogy csak akkor vettél észre valamit, ha megmutatták neked, pedig az a valami mindig ott volt a szemed előtt? Velem egyszer megtörtént. Beszélgetés közben kaptam egy gyönyörű naplementét ábrázoló fényképet a barátnőmtől. Lenyűgöztek a színei és a minősége! Ezért elhatároztam, hogy én is kimegyek megnézni a naplementét. Amikor végre megpillanthattam, elcsodálkoztam, hogy milyen szép egy téli naplemente! Azonnal gondolkodni kezdtem, vajon miért nem vettem észre korábban azt, hogy milyen színekben pompázik az ég… Pedig mindig ott volt! Egész életemben az ég alatt jártam… 
Vajon hány ilyen szép pillanatot mulasztottam el? A gyönyörű alkony látványa eszembe juttatta Isten fenségét és bölcsességét, amellyel mindent megteremtett. Az Ő teremtett világát csodálva jöttem rá, hogy a természet minden apró részlete újabb okot ad a dicsőítésre, ezért a zsoltárossal együtt mondhatom én is – Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat (Zsolt 19:2). 
Azóta, valahányszor megcsodálom az eget vagy bármit, amit Ő teremtett, szívemben hálát mondok a látványért. 
Végül pedig az alábbi következtetésre jutottam: 
Ha a kikelet minden napnak a kezdete és az alkony a napnak a vége, és ha ezek ilyen gyönyörűek, akkor ez azt jelenti, hogy minden napom gyönyörűséggel kezdődik, és gyönyörűséggel fejeződik be, tehát jól megy sorom, és ezért dicsőítem az Urat!
Baráti tisztelettel, Cristea Mihail
AMiCUS Jászvásár