myBible logó myBible
Fiókom

2025. december 25., csütörtök

December 25.

Kedves barátom!
És lőn, hogy mikor elmentek az angyalok ő tőlök a mennybe, mondának a pásztoremberek egymásnak: Menjünk el mind Bethlehemig, és lássuk meg e dolgot, amelyet az Úr megjelentett nékünk. Elmenének azért sietséggel, és megtalálák Máriát és Józsefet, és a kis gyermeket, ki a jászolban fekszik vala” (Lk 2:15-16). 
Nem hiszem, hogy van olyan keresztény, aki ne járta volna végig gondolatban a betlehemi utat. Kérlek, gondolkozz el, te hol vagy ezen az úton. Már rég óta, évről évre egyre inkább szeretném végigjárni a betlehemi utat. Ott maradni a dombokon az angyalkórus társaságában. Aztán, mivel csalódtam a fogadósokban, megállni az ajtóik előtt, és kérlelni őket. Bár évről évre sikerült eljutnom a jászolhoz, mégsem jutottam be a kis istállóba, hanem kint őriztem a bölcsek tevéit. Egy következő évben pedig sikerült megpillantanom a bepólyált kisdedet a szalmaágyon – de mivel dicsőség övezte, féltem belépni. Lehet, hogy egy másik alkalommal azt gondoltam, hogy akik bejutottak a jászol mellé, talán nem is érdemlik meg, hogy ott legyenek, én viszont sokkal inkább megérdemelném, de mivel már számomra nem volt hely, inkább távoztam. 
A sorok között olvasva talán magadra ismersz. Arra bátorítalak, hogy teljes bizalommal lépj a Betlehem felé vezető útra. Amikor pedig odaérsz a jászolhoz, kérlek, ne hátrálj meg, ne figyelj az állatok és a széna szagára, a nyájaik mellől érkező pásztorok ruhájára, a Názáretből Betlehemig tartó utazás miatti verejték és vér elegyének szagára. 
Arra bátorítalak, hogy ne figyelj még az üres kezeidre sem, hanem lépj be, és tekintsd meg a Kisdedet, aki éretted született! Mert, ha te ma végigmész a Betlehembe vezető úton, akkor, ha majd ez a Kisded felnő, helyetted végig fog menni a Golgotára vezető úton. 
Baráti tisztelettel, Ioana Balmus
AMiCUS Jászvásár

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.