December 18.

Kedves barátom!
Egy téli estén épp hazafelé tartottam az egyetemről, amikor egy váratlan incidens segített megértenem azt a mélységes igazságot, amit most szeretnék veled is megosztani. 
Az egyik közeli kisboltnál történt meghibásodás miatt hirtelen kialudtak az utcai lámpák. Megpróbáltam a telefonnal világítani magam előtt az utat, de mindhiába – lemerült. Ekkor hirtelen eszembe jutott az a picike zseblámpa, amely ott lógott a testvéremtől kapott kulcstartómon. Halovány fénye ellenére segítségemre szolgált, és vezérelte lépteimet, hogy elkerüljem az akadályokat. Miközben hazafelé tartottam, eszembe jutott a következő igevers – Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága (Zsolt 119:105). 
Az eset gondolkodóba ejtett és rájöttem, hogy életünk sötét időszakaiban különösen fontos, hogy legyen egy fényforrásunk, amely vezesse a lépteinket. Amikor kérdésekkel vagy nehéz döntésekkel szembesülünk, Isten Igéje világítótoronyként szolgál. De mihez kezdjünk, ha nincs Bibliánk, vagy amikor még a telefonunk is energiaellátás nélkül marad? Vannak pillanatok, amikor elménk könyvtárában kell keresnünk a világosságot. 
Ez az egyszerű eset elgondolkoztatott, és rájöttem, hogy sokkal jobban kellene figyelnünk arra, hogy mivel tápláljuk az elménket. Megértettem, mennyire fontos, hogy Isten Igéje lakozzon a gondolatainkban, helyezzük azt elménk polcaira, hogy vezéreljen és világítsa meg előttünk az utat még a legsötétebb pillanatokban is. 
Baráti tisztelettel, Tanasă Camelia-Anita
AMiCUS Marosvásárhely