December 17.

Kedves barátom!
Sosem gondoltam volna, hogy egyszer épp háborús övezetből írok neked. De biztonságos távolságra vagyok a harcoktól. Igazából ott vagyok, ahol az édesanyák gyermekeikkel együtt gyalog lépik át az országhatárt csupán egy kézitáskával a kezükben. A legtöbben sírnak… talán megkönnyebbülve, hogy megszabadultak a bombázások kálváriájától, vagy azért, mert mindent hátra kellett hagyniuk. 
Hóvihar tombol. A kezeim bepirosodtak a hidegtől. A kesztyűmet odaadtam egy édesanyának, aki a gyermekét tartotta a karjában, és láttam, hogy a hidegtől lilás színűvé váltak a kézfejei. Megmentőként tekintettek ránk. Mi azonban tehetetlennek éreztük magunkat, pedig még a saját ruháinkat is készek voltunk odaadni nekik. Az egyik önkéntes fiatalember ezt ténylegesen meg is tette, amikor látta, hogy a közeledő fiatal lányon csak egy koszos és kifoszlott pulóver van. Amikor átadta neki a viharkabátját, a lány könnyes szemmel mosolygott, ő pedig sírt. Nemrégiben olvastam az egyik könyvben: „Isten leginkább a szeretetet és a tisztaságot becsüli” (Ellen G. White, Az utolsó napok eseményei).
Rájöttem, hogy te is egy háború miatt szenvedsz. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy ez hidegháború, mivel nem tűzfegyverekkel zajlik. Pontosabban fogalmazva azonban ez a sötétség hatalmainak háborúja, mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen (Ef 6:12). Lehet, hogy a lelked hideg, a szíved pedig megfagyott. Onnan tudom ezt, mert nekem is voltak hasonló érzéseim, azonban rájöttem, hogy a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt (Jn 1:5), és így már megértettem a Világosságot. 
Nemsokára átlépjük a sötétség és a világosság között húzódó határt, és örökre megszabadulunk a lelkünkben dúló háborútól. Akkor majd könnyes szemekkel fogunk mosolyogni, és tiszta ruhát kapunk Jézus Krisztustól, aki már megnyerte nekünk ezt háborút.
Baráti tisztelettel, Demeter Dezső-Róbert
AMiCUS Temesvár