2025. december 16., kedd
December 16.
Kedves barátom!
Szó – (meghatározás) változás, amit elhanyagolunk…
A sportpályán fociztunk, amikor egy elrúgott labda fejen talált egy 4–5 éves kisfiút. A kezdeti sokk után néhány férfi tapsolni kezdett: Bravó, Matei! Ekkor a kisfiú ahelyett, hogy megsértődött volna és elsírta volna magát, örülni kezdett, sőt büszke volt arra, amit tett.
Bizonyára sokszor hallottad már az először gondolkozz, aztán beszélj kijelentést. Ezt már kiskorunkban megtanuljuk, mégis gyakran megfeledkezünk róla, hogy mennyire fontos és milyen hatása van azokra, akik hallják a szavainkat. Egyetlen szó megváltoztathat életeket, emberi állapotokat, a könnyet mosollyá, a boldogságot pedig szomorúsággá változtathatja. A sikered kimondott szavaidtól függ, valamint attól, hogy milyen pillanatban intézed azokhoz, akik hallják. Ki gondolná, hogy ennek az egyszerű elemnek, a szónak a használata olyan, mint egy igazi sakkjátszma?
Kedves barátom, szavaid legyenek őszinték, mert azokat Isten kulcsként használja embertársaid szívének a kinyitásához.
Azért imádkozom, hogy a zsoltáros szavai mind a te, mind pedig az én életemben is valósággá váljanak: Ajkaim dicséretet zengjenek, mert megtanítasz a te rendeléseidre (Zsolt 119:171).
Baráti tisztelettel, Emma Asanache
AMiCUS Kolozsvár