December 6.

Kedves barátom!
Általában nehezen nyílok meg az emberek előtt, és nem igazán bízok meg másokban. Sajnos ez megmutatkozott az Istennel ápolt kapcsolatomban is. 
Már gyermekkoromban olvastam arról, hogy Isten milyen csodálatosan vezette Izraelt, hogyan szabadította ki őket az egyiptomi fogságból, vagy hogy Ő a Világegyetem Teremtője és Királya, és hogy semmi sem akadályozhatja meg abban, hogy csodákat tegyen gyermekeiért. Már akkor megtanultam, hogy Ővele minden lehetséges – ennek ellenére most, felnőtt koromban a hitem még nem elég erős ahhoz, hogy az Ő kezébe helyezzem az életemet. 
Elmesélem egyik tapasztalatomat. 
Hat éves voltam, amikor Párizsba költöztünk. Nem ismertem sem a várost, sem a nyelvet. A téli ünnepek idején a családdal egy bevásárlóközpontban sétáltunk, amikor a figyelmem megakadt egy játékon. Amikor azonban körbe néztem, a családom már eltűnt. Pánik vett erőt rajtam és sírva szaladni kezdtem az emberek között, mert azt hittem, hogy a szeretteim elhagytak. Az a 6 éves fiú hirtelen ott találta magát egy hatalmas városban, rengeteg ember között. Hogy találhatná meg a hazavezető utat? 
Biztosan megnyugtatott volna, ha már akkor ismerem Péld 3:5-6 verseit – Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál. Minden te útaidban megismered őt; akkor ő igazgatja a te útaidat. De még így is tudtam, hogy mennyei Atyám folyton vigyáz rám. Az Ő segítségével végül kijutottam a bevásárlóközpontból, metróra majd két autóbuszra szálltam, és Ő haza vezérelt. 
Az eset arra emlékeztet, hogy Isten segített megtalálnom a hazavezető utat. Ahogy akkoriban megtette, megteszi most is. Csak bíznom kell Benne! 
Abban reménykedem, hogy te is megengeded, hogy Ő vezesse lépteidet az örök otthon felé!
Baráti tisztelettel, Albert Spînu
AMiCUS Párizs