December 5.

Kedves barátom! 
Azt gondolom, hogy mi fiatalok hajlamosak vagyunk az életre mint egy nagyon hosszú időszakra gondolni, amit úgy használhatunk ki, ahogy éppen akarunk, miközben nem is kell számolnunk azzal, hogy egy napon majd meg fogjuk bánni, hogy nem használtuk fel hasznosabban az Istentől kapott időt. A mi generációnk számára az „időpocsékolás” kísértése csupán egy kattintásnyi távolságra található. A technológia valamint a technológia által teremtett virtuális tér révén nagyon könnyű eltékozolni az értékes pillanatokat olyan élvezetekre, amelyek végül teljesen haszontalannak bizonyulnak. Úgy tűnik, hogy annak a lelkesedésnek a jótékony hatásai, amelyekre a különféle eszközökben leltünk, és amelyeket pontosan azért hoztak létre, hogy lefoglalják az időnket és valamicskét „enyhítsék” az unalom „mellékhatásait”, pillanatnyilag a legnagyobb nyereségnek számítanak, amit megszerezhetünk. 
Ha úgy érezzük, hogy a fegyelem túl nehéz, akkor próbáljuk meg ezt a kérdést a következő szemszögből megközelíteni: két akadály áll előttünk, de csak egyiket kell leküzdenünk. Vagy választjuk már kezdettől az önfegyelmet, vagy a későbbi fájdalmakat, és azt, hogy majd bánni fogjuk, hogy elpazaroltuk az időt. 
Kedves barátom, ma meghívlak, hogy imádkozzunk együtt: 
Uram, Jézus, kérlek segíts bölcsen felhasználnom azt az időt, amit tőled kaptam! Taníts engem úgy számlálni napjaimat, hogy bölcs szívhez jussak! (Zsolt 90:12 verse nyomán). Ámen!
Baráti tisztelettel, Liviu Senocico
Adventus Egyesület