December 4.

Kedves barátom! 
Emlékszel még, hányszor érezted úgy, hogy földre tepernek a súlyos pillanatok és a nehézségek? Vagy hányszor rettegtél a másnaptól? Úgy érezted, hogy csalódást fogsz okozni a körülötted levőknek, vagy ami még súlyosabb, annyira eltávolodtál Istentől, hogy már szégyelltél visszatérni Hozzá? 
Olyan pillanatokat is átélünk, amikor a csüggedés vagy a rettegés befészkeli magát a lelkünkbe, az Istennel ápolt kapcsolatunk felszínessé válik, és azt hisszük, hogy már meg sem érdemeljük, hogy Isten megbocsásson, vagy egyáltalán meghallgasson. 
Azt kívánom, hogy ilyenkor jusson eszedbe a következő szöveg: Elestem ugyan, de felkelek, mert ha még a setétségben ülnék is, az Úr az én világosságom! (Mik 7:8). 
Bátorítalak, hogy őrizd meg az Istenbe vetett bizalmadat életednek legsötétebb pillanataiban is. Ne ess kétségbe, hanem emeld a tekintetedet a mennyre, és ne feledd, hogy Ő mindig melletted áll! 
Ne csüggedj, hanem bízz Istenben, mert Ő meghallgat, hiszen te az Ő gyermeke vagy, akit szeret és értékel az Úr! 
Baráti tisztelettel, Șerban Diana
AMiCUS Kolozsvár