myBible logó myBible
Fiókom

2020. június 22., hétfő

Június 22

„Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében" János ev. 1; 12

Az első lélegzetvétel pillanatában az újszülöttnek körülbelül ötvenszer erősebben kell lélegeznie, mint egy felnőttnek. Ezért az első sikolyra úgy várnak, mint egy zenei remekműre. Ez az első jele annak, hogy a baba lélegzik, és küzd életéért.

A gyermeki minőségnek hatalmas jelentősége van. Mielőtt mi magunk “valakivé” válnánk, egy jó ideig úgy ismernek minket, mint valakinek a gyermekét. Amikor kamaszok leszünk, majd pedig fiatalok, kezd zavarni minket ha úgy szólítanak, mint valaki fia, lánya. Azt szeretnénk, hogy saját azonosságunk miatt ismerjenek minket és nem mint szüleink gyermekét. Mégis amikor előnyünkre van, úgy mutatkozunk be mint szüleink gyermeke, de ezt csak akkor tesszük ha hasznunkra van. A szülők általában tudják ezt, és nem neheztelnek emiatt, bár megtisztelve éreznék magukat, ha a nevüket használnák, amikor bemutatkozunk. Ugyanez igaz a Mennyei Atyával való kapcsolatunkra is. Ő szeret minket gyermekeinek hívni. De ezt a minőséget felelősség is kíséri. Isten arra számít, hogy amikor gyermekeként mutatkozunk be, olyan jellemünk és viselkedésünk is lesz, amely megfelel ennek a névnek, ennek a minőségnek. Mélységesen elszomorítja, ha az ember csak a név tekintetében kapcsolódik hozzá s ezen kívül semmi nem jelzi az állítólagos kapcsolatot.

 Kihívás:Gondolkozz egy kicsit. Viselkedésed megegyezik-e az istengyermeki minőségeddel?

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.