November 19.

Kedves barátom!

Lehet, hogy voltak pillanatok az életedben, amikor úgy érezted, hogy Isten igazságtalanul bánt veled, csak féltél ezt beismerni. Ezért is szeretném megosztani veled az én tapasztalatomat.

Nagytatám halála után édesanyámnak megromlott a kapcsolata a testvéreivel, a családtagok eltávolodtak egymástól, és én is magányosnak érzetem magam. Leginkább az fájt, hogy összehasonlítottam a családtagjaim között kialakult kapcsolatot olyan ismerőseim családi kapcsolataival, akik nem voltak Isten követői. Bár imádkoztam, mégis úgy tűnt, hogy imáim nem hallgattatnak meg. Úgy éreztem, hogy minden hasztalan, sőt, mások sokkal boldogabbak a maguk életstílusában. Ezt igazságtalanságként éltem meg, mígnem elbeszélgettem valakivel, akinek a családját én tökéletesnek tartottam. Ekkor jöttem rá, hogy a látszat mennyire csalóka, és hogy milyen magányos az az ember, aki nem az Urat követi.

Újból Istenhez fordultam imában, és egy zsoltárban találtam választ: Bizony hiába tartottam én tisztán szívemet, és mostam ártatlanságban kezeimet; mert nyomorgattatom minden napon, és ostoroztatom minden reggel! Ha azt mondom: Ilyen módon szólok: Ímé, a te fiaid nemzedékét árulom el. Gondolkodom, hogy ezt megérthessem; de nehéz dolog ez szemeimben. Mígnem bemenék az Isten szent helyébe: megértém azoknak sorsát (Zsolt 73:13-17).

Az Úr ítélete csak látszólag igazságtalan, nekem pedig mindenáron mellette kell maradnom.

Bátorítalak, hogy többé ne hasonlítgasd magad másokhoz, hanem egyedül az Úrban bízz!

Baráti tisztelettel, Tincu Raisa

AMiCUS Kolozsvár