2025. november 15., szombat
November 15.
Kedves barátom!
Tizenöt évesen nagyon boldog voltam, hogy végre sikerült elhívnom randevúra azt a lányt, aki tetszett nekem. A parkban sétáltunk, amikor hirtelen előhúzott a zsebéből egy doboz cigarettát: Kérlek, ne árulj el a szüleimnek, mert nem tudják, hogy dohányzom! – mondta. Én csak bólintottam, aztán folytattuk a sétát és a beszélgetést.
Egy adott pillanatban leültünk egy padra, a lány pedig így szólt: Tudom, hogy nem dohányzol, de legalább egyszer próbáld ki! Hevesen ellenkeztem, pedig kitartó volt, és nagyon kedvesen nézett rám: Dani, kérlek, legalább egyszer, a kedvemért! Az volt életem leghosszabb 30 másodperce. Tudtam, hogy nem akarom feladni az elveimet, ugyanakkor nem akartam elveszíteni a lányt sem. Mit tehettem? Erős volt a kísértés, és én kész voltam engedni neki, ennek ellenére nemet mondtam. Aztán nagyjából félóra múlva véget ért a találkozásunk. Hazaérve a legboldogabb embernek éreztem magam, mivel nem adtam fel az elveimet.
Az életben folyton kísértésekkel szembesülünk, amelyek megpróbálnak rávenni minket, hogy adjuk fel az értékrendünket. Minden alkalommal nehéz lesz nemet mondani, de megosztom veled a győzelem titkát: Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne jussatok; a lélek ugyan kész, de a test erőtelen (Mk 14:38).
Határozd el, hogy felhasználod ezt a titkot, és te is győztes leszel!
Baráti tisztelettel, Daniel Terenteaca
AMiCUS Bukarest