2025. november 14., péntek
November 14.
Kedves barátom!
Régi jellemhibákkal küzdök, és úgy tűnik, hogy nem találok megoldást.
Íme, Jézus egyik nagy csodája: egy édesapa elvitte az ördög által megszállt fiát Jézushoz. A megmerevedett gyermeknek habzott a szája és csikorgatta a fogait. Nagyon rossz állapotban volt, de mintha ez nem lett volna elég, Jézus még meg is kérdezé az atyját: Mennyi ideje, hogy ez esett rajta? Az pedig monda: Gyermeksége óta (Mk 9:21). Ráadásul a tanítványok nem tudták meggyógyítani a fiút. Mi lehetne rosszabb ennél?
Bűnös szokásaink miatt néha olyanok vagyunk, mint ez a megkínzott lélek. Talán próbáltad megoldani egymagad a helyzetet, de láttad, hogy nem megy, aztán a családhoz, barátokhoz, lelkipásztorhoz vagy olyan emberekhez fordultál, akik szerinted közel állnak Istenhez, mégsem értél el eredményt. Itt olyan gondolatokról, állapotokról, érzelmekről, magatartásról és szokásokról beszélek, amelyek eltávolítanak az Úrtól, s amelyekkel már régóta küzdesz.
Ismerd be a tehetetlenségedet, és tedd félre a büszkeséged! Az idők folyamán kialakulhatnak szokások, amelyektől nem szabadulhatsz, csupán könyörgéssel és böjtöléssel (Mk 9:29), és vannak olyanok is, amelyeket csak Jézus tud megoldani.
Járulj az Úr elé, és mond el a problémáidat, gyengeségeidet, amelyek nyomasztanak, hogy cserébe győzelmet adhasson számodra. Íme, egy ígéret: És azon a napon, azt mondja a Seregek Ura, letöröm majd az ő igáját a te nyakadról, köteleidet leszaggatom, és nem szolgálnak többé idegeneknek (Jer 30:8).
Baráti tisztelettel, Tănase Rareș
AMiCUS Bukarest