November 13.

Kedves barátom!

Mielőtt útra kelsz, kérd meg Istent, hogy vezérelje a lépteidet. Kérd a visszaigazolását és az áldását, és hagyatkozz az Ő karjaira, miközben elsuttogod imában: Legyen meg a Te akaratod!

Elhangzott Jézus hívása: Jöjj! – és Péter kilépett a csónakból a vízre. Látva a körülötte tomboló szelet, rövidesen úgy érezte, hogy süllyedni kezd, ellepik a hullámok és odaveszhet.

Utazásunk során néha szinte belefulladunk az aggodalomba, a stresszbe, a csalódásokba a magányba, és még az a gondolat is megkísért, hogy Isten talán megfeledkezett rólunk. De még ha a szemünk nem is látja Őt, az Ő szemei nyomon követnek bennünket. Péter is levette a tekintetét Jézusról, a hullámokat nézte, és úgy érezte, hogy elmerül, viszont a menekülést keresve megtalálta Jézus szelíd tekintetét, amely figyelte őt, készen arra, hogy válaszoljon a kiáltására: Uram, tarts meg engem! Amikor Jézus elhív bennünket, tudja, hogy fenyegető hullámok vesznek majd körül. Mindezek mellett elhív, hogy az Ő ereje által győzzük le a lehetetlen, természetellenesnek tűnő valóságot. Bár néha összetörünk, Isten a szilánkjainkból ékes edényt készít, az Ő dicsőségére.

Valahányszor a Péteréhez hasonló helyzetbe kerültem, érezhettem Isten erős, oltalmazó karját. Ő ismeri kihívásainkat és félelmeinket, amelyekre válaszként így szól hozzánk: Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek én bennem! (Jn 14:1).

Baráti tisztelettel, Larisa Palade

AMiCUS Kolozsvár