myBible logó myBible
Fiókom

2025. november 5., szerda

November 5.

Kedves barátom!

Megtörténhet, hogy túlságosan közönségessé vált számunkra Isten? Tudom, hogy nem hangzik helyénvalónak a kérdés, de nem kerülte el a figyelmemet, hogy az utóbbi időben az emberek már csak lágymeleg kapcsolatot ápolnak Istennel. Kérlek, ne érts félre; nem ítélkezem, mivel nem rendelkezek ilyen irányú bizonyosságokkal. Ez csak az én véleményem, amit az alapján alakítottam ki, hogy megfigyeltem ismerőseim magatartását. Az igazság az, hogy én sem állok távol az ilyesfajta magatartástól. Az én hitem lángja is veszített abból az erőből, amivel keresztény utazásom elején rendelkezett. Küzdök is ez ellen, és arra törekszem, hogy a szívemben égjen az Isten és az embertársaim iránti szeretet.

Ezeken gondolkozva jutott eszembe egy bibliai jelenet, ami gyakran kérdéseket szült a szívemben. Felidéztem azt az időszakot, amely során az izraeliták negyven éven át vándoroltak a pusztában Isten vezetésével. Az Úr pedig megy vala előttük nappal felhőoszlopban, hogy vezérelje őket az úton, éjjel pedig tűzoszlopban, hogy világítson nékik, hogy éjjel és nappal mehessenek (2Móz 13:21). Gyakran gondolkoztam azon, hogy vajon miért vétkeztek Isten ellen, noha látták a csodáit.

Rájöttem, hogy az ember könnyen hozzászokik bármihez – még Istenhez is. Mivel negyven éven keresztül volt közöttük látható módon, végül megszokták a jelenlétét.

Kedves barátom, kívánom, hogy bennünket is ejtsen ámulatba Isten, minden nap adjunk hálát a csodáiért, és sose váljon közönségessé az Ő jelenléte számunkra!

Baráti tisztelettel, Bogdan Ciubotariu

AMiCUS Brassó

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.