Október 23.

Kedves barátom!

Ordítoztál. Csapkodtad a szobaajtót, és súlyos szavak hagyták el az ajkadat. Hagytad, hogy legyőzzenek az érzelmek. Engedtél az ösztöneidnek, majd a fájdalmakat okozó szavak erejével sújtottál le. Az igazán nagy baj az, hogy a legtöbbször azokat bántod, akiket szeretsz. Igazából még magyarázatod is van a magatartásodra. Mert neked van igazad. Mert nem igazságos, ami körülötted történik. És lesújtasz. Ütéseket mérsz rideg tekinteteddel, hallgatásoddal és hanghordozásoddal. Belefeledkezel a pillanatnyi érzelmek lavinájába, és nem veszed észre, hogy éles szavaid mennyi fájdalmat okoznak.

Csak azután ocsúdsz fel, miután körülötted minden elcsendesedik, és a téged körülvevő teret nyomasztó csend tölti be. Ilyenkor tudatosul benned, hogy szerettél volna másképp viselkedni, hogy jobb lett volna, ha félreteszed a büszkeségedet, és nem bántod meg a körülötted levőket. De már semmin sem változtathatsz. Mindent a némaság pora alá temetsz, és hallgatsz. Sírsz. Menekülsz. De lehet, hogy nem ez a megoldás. Talán eljött a pillanat, hogy segítséget kérj, hogy lerombold a magad köré épített falakat, és engedd, hogy segítsen Ő, Aki egyedül képes felkínálni a megbocsátást és a vigaszt, annak ellenére is, hogy részedről csak elutasítást és bántó szavakat kapott.

Isten a 92. zsoltárban megígéri, hogy bármilyen legyen a múltad, és bármilyen bűn nyomasszon, Ő arra vár, hogy segítségért fordulj Hozzá. Segítségül hív engem, ezért meghallgatom őt; vele vagyok háborúságában: megmentem és megdicsőítem őt (Zsolt 91:15.

Baráti tisztelettel, Andra Sisu

AMiCUS Bukarest