Október 18.

Kedves barátom!

Emlékszel-e még, hogyan tanultál meg kerékpározni? Előre meredt tekintettel hajtottad a pedált, és semmitől sem féltél, mivel mögötted volt az a személy, akiben megbíztál. Hallottad bátorító szavait: Csak előre nézz és haladj, itt vagyok mögötted! Bár nem fordultál meg, rájöttél, hogy a hangja egyre távolabbról hallható, és a karjai, amelyekkel megtartott, már régen elengedtek.

Én másképp tanultam meg biciklizni. Édesapám a testvéremmel együtt kivitt bennünket a rétre. A testvérem már profi kerékpárosnak számított, én viszont türelmetlenül vártam, hogy kipróbáljam az első biciklimet. Édesapám odaállított a startvonalhoz, megtolt, és hagyta, hogy megbirkózzak a helyzettel. Számítottam rá, hogy eleshetek, mégis abban reménykedtem, hogy minden újabb körnél egyre hosszabb táv megtétele után kerülök csak földre. Nem számoltam az eséseket, de tisztán emlékszem, hogy bőven kijutott belőlük. Végül a félelmek és az elkeseredés legyőzött. Nem tartottam tisztességesnek. Miért kell végignéznem, hogy a testvérem bajnok módjára köröz, miközben én folyton elesek? Földre szegeztem a tekintetemet és sírni kezdtem, de hirtelen abbahagytam, amikor észrevettem, hogy a hely, ahová estem, tele van illatos ibolyával. Kedvelem ezeket a kis, lila virágokat. Felkiáltottam: Ibolyák! Ibolyák! Örömömet a testvéremmel és az édesapámmal is meg akartam osztani.

Akkor tanultam meg, hogy a csüggedésben szegezzük tekintetünket az Isten Igéjében található ígéretekre. Az ígéretek ibolyákhoz hasonlítanak, amelyek megújítják az erőnket, fölemelnek a földről, és a küzdelem folytatására bátorítanak.

Ha a elestél, nem próbálj egyből felállni! Borulj térdre, és kapaszkodj bele szorosan Isten Igéjébe! Meg fogod látni, hogy a hely, ahová estél, csodálatos módon kivirágzott, utána pedig megújult szívvel fogsz tudni felállni, hogy befejezd a versenyt, amire beneveztél, mert ha hétszer elesik is az igaz, ugyan felkél (Péld 24:16).

Baráti tisztelettel, Gabriela Moroșanu

AMiCUS Jászvásár