Október 15.

Kedves barátom!

Létezésünk minden pillanatában, születésünktől halálunkig valaki szemmel tart minket, és könnyes szemmel, jóságot, szelídséget árasztó arccal készen áll, hogy karjaiba zárjon és megszabadítson tetteink következményeitől. Mégis sokszor hátat fordítunk Neki, vagy haraggal tekintünk Rá, mondván: Uram, én ezt jobban tudom! Most azt csinálok, amit akarok! Egy életem van, és azt szeretném maximálisan élni!

Aztán végül elérünk egy ponthoz, ahonnan már csak az égre emelhetjük a tekintetünket, hogy jóságért és szelídségért könyörögjünk. Mit tettünk? Megköveztük a testvérünket, a barátunkat, a szomszédunkat. Megragadtuk Jézust, és keresztre szegeztük, gúnyolódtunk Vele, és átdöftük az oldalát. Ő mégis csak ennyit mondott nekünk: Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekszenek! (Lk 23:34).

Én csak egy gyermek vagyok… a nagyvilágban tévelygő gyermek, akinek a jóságát és szelídségét kikezdi a gyengeség. Egy földi atya gyermeke vagyok, aki már első alkalommal nem válaszok tömkelegét dobálja a szülei felé. A mennyei Atya fia vagyok… Egy lázadó fiú, aki mindig tudni véli, hogy mi a jobb számára… Mindezek ellenére alázatosan meghajtom magam, és csak ennyit mondok: Uram, az égig ér a te kegyelmességed; a te hűséged a felhőkig! (Zsolt 36:6).

Ki akarok lenni? Mi akarok lenni? Milyen akarok lenni?

Hát te? Ki akarsz lenni? Mi akarsz lenni? Milyen akarsz lenni?

Baráti tisztelettel, Cosmin Coajă

AMiCUS Brassó