myBible logó myBible
Fiókom

2025. október 14., kedd

Október 14.

Kedves barátom!

Vannak pillanatok, amikor elhatalmasodnak fölöttem a problémák, és azt gondolom, hogy saját felelősségem hit által kievickélni ebből a helyzetből. Konok ember lévén néha úgy képzelem, hogy a problémáimat megismerve a környezetem csak kinevetne, és hogy egy erős embernek nincsenek is ilyen „banális” problémái. Jézus azonban minden alkalommal megerősít. Segítséget és oltalmat találok az Ő karjaiban.

Megértettem, hogy többféleképpen is megerősíthet, például a hozzátartozóink és a barátaink által. Nem kellene szégyellnünk beszélni velük a nehézségeinkről. Az Úr arra bátorít, hogy tárulkozzunk ki egymás előtt, és a baráti, bizalmi kapcsolat révén a mellettünk levő emberek segítségével felénk nyújtja védő karját.

Még mielőtt segítenénk másoknak abban, hogy megismerjék Jézust, és mint gyülekezet szolgálnánk a világot, előbb szükségünk van arra, hogy mi, testvérek és testvérnők egységben és szeretetben gondoskodjunk egymásról. Annakokáért míg időnk van, cselekedjünk jót mindenekkel, kiváltképpen pedig a mi hitünknek cselédeivel (Gal 6:10).

Elhatároztam, hogy mától barátként tekintek a gyülekezetben a testvéreimre, még azokra is, akikkel korábban kevesebbet beszélgettem. Tudom, hogy bármikor a segítségemre sietnének, és azt szeretném, hogy én is ilyen barátjuk legyek!

Baráti tisztelettel, Codrin Bejenaru

AMiCUS Bukarest

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.