Október 9.

Kedves barátom!

Ma reggel, amikor az ablakon keresztül a közeli fát néztem, azon gondolkodtam, hogy mennyire színesek voltak az utóbbi napok! Vajon mit akar megtanítani nekem Isten e fájdalmas évszak sok-sok színével. Vajon miért nem lesz a fa összes levele egyszerűen csak barna, mint egy rothadt gyümölcs?

Egészen a közelmúltig egyáltalán nem szerettem az őszt, mivel a lemondás, a halál és a vég gondolatát sugallta. Talán könnyebben elfogadtam volna, ha a levelek egy éjszaka alatt egyszerűen a földre hullanak. A tehetetlenség érzése töltött el hat héten keresztül, amint néztem, ahogy a falevelek előbb színt változtatnak, majd elszakadnak az ágtól, ami addig életet adott nekik. Mit érezhetett Ádám és Éva, amikor először látta a fa leveleit megsárgulni majd földre hullani? Fájdalmat? Félelmet?

Az első falevél lehulltán túl azonban Ádám és Éva megkapta Istentől a megváltás ígéretét. Ezt az ígéretet senki sem változtathatja meg, mivel örök Barátunk szavahihető.

Így szerettem meg az őszt. Rájöttem, hogy a lélegzetállító színkavalkád nem a halált, hanem a megújulást hirdeti. Valójában sárgában és vörösben díszlő dicsőítése Annak, Akiben sosem fogunk csalatkozni.

Milyen szép lesz a mennyben, ahol a fák levelei el nem hervadnak és gyümölcseik el nem fogynak; havonként új meg új gyümölcsöt teremnek, mert vizük onnét a szenthelyből folyik ki; és gyümölcsük eledelre és leveleik orvosságra valók (Ez 47:12).

Baráti tisztelettel, Ioana Balmus

AMiCUS Jászvásár