myBible logó myBible
Fiókom

2025. szeptember 19., péntek

Szeptember 19.

Kedves barátom! Tizenegyedikes koromban minden osztálytársam tudta már, hogy hol folytatja a tanulmányait. Már választottak egyetemet, és úgy tűnt, hogy mindannyian jól meghatározott célt követnek. Mivel matematika-informatika szakon tanultam, a legkézenfekvőbb dolognak az tűnt, hogy a barátaimhoz hasonlóan ugyanezen a szakon tanulok tovább. Elkezdtem készülni a vizsgákra, mindezek mellett úgy éreztem, hogy ez a pálya mégsem nekem való, és nem érdemes folytatnom. Noha jobbról is, balról is érdeklődtem, és a családban, a baráti társaságban és az ismerőseim között is kerestem a választ, végeredményben mégis egyedül kellett meghoznom a döntést. Egyedül voltam, és a válasz az egyetlen helyről érkezett, onnan, ahol nem is kerestem. Isten megmutatta, hogy valójában sosem voltam magamra hagyva, és a válaszával kinyilatkoztatta szeretetét és békéjét. Természetesnek tűnik barátoktól várni válaszokat, mivel ők elfogadnak olyannak, amilyenek vagyunk, támogatnak és biztonságot nyújtanak, tanácsolnak és meghallgatnak. Hatalmas áldás, hogy vagyunk egymásnak, de ne felejtsük el, hogy van Valaki, Aki sokkal többet nyújthat megértésnél, és mindig nagyon közel áll hozzánk. Szeret, mellettünk van szüntelen, és megoldást kínált bármilyen problémánkra. Ahogy telt az idő, kezdtem egyre jobban bízni abban, hogy többé nem kerülök olyan helyzetbe, hogy majd azt kell megállapítanom: egyedül maradtam, és a barátom már nem segíthet. Kedves barátom, ma a következőképpen bátorítalak: Bízd csak azért magadat ő reá, és légy békességben: ezekből jó származik reád (Jób 22:21). Baráti tisztelettel, Sara DimoiuAMiCUS Bukarest 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.