Szeptember 12.

Kedves barátom!Már néhány éve abban az örömben van részem, hogy két csodálatos kisgyerek nagynénje lehetek, akik épp elérték azt az életkort, amikor egyre gyakrabban tesznek fel kérdéseket: Miért? Miért édes a csokoládé? Azért, mert cukor van benne? De miért? Így készül a csokoládé? De miért? Miért? Miért? Visszaemlékszem, mikor volt az, hogy először tettem fel Istennek a miért kérdést. Csupán 11 éves voltam. Édesapám már két éve betegeskedett, és én nem szűntem meg imádkozni érte. El se tudtam képzelni, hogy az események rosszra fordulhatnak. Isten mégis megengedte, hogy meghaljon az édesapám. A hír hallatán sokkos állapotba kerültem. Nem tudtam, mit higgyek, ezért Istenhez fordultam: Miért? Miért épp az én családomnak kell ilyen szenvedést átélnie? Miért nem hallgattad meg az imáimat? A temetés után el kellett telnie egy kis időnek, hogy a családban elkezdjünk nyíltan beszélgetni arról, hogy milyen hatással volt ránk édesapa halála. Hosszú idő óta először éreztem nyugodtságot, és mindenki csodálkozására a következőket mondtam könnyek között: Úgy érzem, hogy ez pozitívum volt az életemben. Akkoriban ezt még nem értettem meg, de Isten jobban tudta. Érezte, hogy a Vele való kapcsolatom nem nyugszik biztos alapokon, de most már elmondhatom, hogy a történtek után olyan közel érzem magam az Úrhoz, mint soha, mivel tudatosult bennem, hogy mindig mellettem lesz, és minden helyzetben tudja, hogy mi a jó számomra. A zsoltárokban olvassuk: Vessed az Úrra a te terhedet, ő gondot visel rólad, és nem engedi, hogy valamikor ingadozzék az igaz (Zsolt 55:23). Még aznap elhatároztam, hogy többé nem teszem fel a miért kérdést Istennek, mivel függetlenül attól, hogy megmutatja-e vagy sem az okát, amiért bizonyos dolgokat megengedett az életemben, én tudom, hogy Ő mindig a javamat akarja, és bármi is jön, támogatni fog. Baráti tisztelettel, Ana Dincă AMiCUS Bukarest