2025. szeptember 9., kedd
Szeptember 9.
Kedves barátom!Vizsga és aggodalom – ez a két dolog tanított meg arra, hogy mit jelent hinni Istenben és ígéreteiben. A nyári vizsgák idején történt. Stresszes időszakon mentem keresztül, mivel két elmaradt vizsgát is le kellett tennem. Egyszerűen képtelen voltam megnyugodni, ezért buzgón imádkozni kezdtem: Uram, kérlek, ígérd meg, hogy sikerülni fognak az elmaradt vizsgáim! Nem szeretnék újból halasztani! Az eredményhirdetés után keserűség vett rajtam erőt. Egyik tantárgyból 4,70-et kaptam, ami nagyon közel, ugyanakkor mégis távol áll az átmenő jegytől. Ennek következtében a következő tanévben újra kellett volna járnom a kurzusra, aminek egyáltalán nem örültem. Istenhez fordultam: Miért, Uram? Hisz kértelek, hogy segíts! Ezt akartad? Az egyedüli megoldás az volt, hogy beszéljek a tanárnővel. Aznap így imádkoztam: Legyen meg a Te akaratod! Nem szeretném, hogy hiábavaló legyen ez a próbálkozásom.Elbeszélgettem a tanárnővel, aki egy idő után így szólt: Valóban nagyon nehéz kérdéseket tettem fel, ezért törlök néhányat. Ez azt jelenti, hogy lehetőséged van újra vizsgázni. Kimondhatatlan örömöt éreztem. Mielőtt elköszöntem, a tanárnő még hozzáfűzte: Nem próbálkoztál hiába. Mindjárt tudtam, hogy Isten szólt általa. Hálát adtam az Úrnak, hogy nem feledkezett meg ígéretéről, és megerősített, ahogy megígérte. Tartsuk meg a reménység vallását tántoríthatatlanul, mert hű az, aki ígéretet tett (Zsid 10:23). Baráti tisztelettel, David Bogdan GheorghiuAMiCUS Bukarest