myBible logó myBible
Fiókom

2025. szeptember 5., péntek

Szeptember 5.

Kedves barátom!Vállalom a kitárulkozással járó kockázatokat, és beszélni fogok egy általam nehezen megélt helyzetről. Amikor felvettek az egyetemre, szüleim válása rendkívül megviselt. Mivel már nem a korábban tapasztalt támogatást kaptam a részükről, ezért gyülekezetem anyagi segítségére szorultam. Egy pénteki napon épp a gyakorlatról tértem haza. A korábbi estén az Úr gondviseléséért imádkoztam, amit már korábban is megtapasztaltam. Az autóbuszra várva, késztetést éreztem arra, hogy felhívjam a nagynénémet. Elsőre elhessegettem a gondolatot, de egy perc után mégis úgy döntöttem, hogy felhívom, hátha örömöt szerzek neki. Rövid várakozás után fel is csendült a hangja a vonal túlsó végén. Beszámolt élete legfrissebb eseményeiről, majd a hogylétem felől érdeklődött, hogy van-e még pénzem ennivalóra, majd közölte, hogy szeretne egy kisebb ajándékot küldeni számomra. Azonnal könnybe lábadt a szemem, hiszen tudatosult bennem, hogy Isten már előkészítette a választ az imámra, csak épp a megfelelő pillanatra várt.Jóságában az Úr szüntelenül gondoskodik szükségleteinkről, hiszen jól ismeri azokat, és sosem hagyja cserben éhező gyermekeit. Az evangéliumokban így bátorít: Annakokáért mondom néktek, ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől, mit egyetek; se a ti testetek felől, mibe öltözködjetek (Lk 12:22). Az én esetemben ez a bátorítás azzal az ígérettel társult, hogy Ő mindig velem lesz. Olyan mennyei Atyánk van, aki arról biztosít, hogy ha bízunk benne, mindig meglesz a mindennapi kenyerünk. Milyen jó a mi Istenünk!Baráti tisztelettel, Sara Chiparcă Adventus Egyesület 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.