Augusztus 27.

Kedves barátom!Épp a Remotivat táborból tértünk haza 2024 nyarán. Utunk Ploiești városán vezetett át, így hát nem mulaszthattuk el a lehetőséget, hogy shaormát együnk. Egy köztéri padra telepedve falatoztunk, gondosan ügyelve arra, hogy semmi se maradjon a tányéron. A közeli padon néhány helybéli fiú ült. Ők is elővették elemózsiájukat, és evés közben beszélgettek. Egyikük megszólított: Ne haragudjatok, de nincs egy cigarettátok? Szűkszavú, rideg választ adtunk: Nem cigarettázunk. De a párbeszéd itt nem ért véget: Ne vegyétek tolakodásnak, de épp arról beszélünk a barátommal, hogy ti vagy sportolók vagytok, vagy hívők. Szerintem mindkettő.Elakadt a szavam. Azonnali reakcióm az volt, hogy itt véget kell vetnem ennek a beszélgetésnek, csakhogy a fiú nem hagyta abba. Folytattuk a beszélgetést, és röviden elmesélte az életét, a nehézségeit és a függőségeit, végül pedig együtt imádkoztunk érte. Hosszú ideig az események hatása alatt voltam. Ha rajtam múlik, ez a beszélgetés egy szempillantás alatt véget ér néhány szóban megfogalmazott elutasítással. Ahelyett, hogy figyeltem volna a felebarátom szükségleteire, épp a felebarátomnak kellett emlékeztetnie arra, hogy mi is a feladatom ezen a világon. Mióta foglalkoztat engem ennyire csak a saját kis világom? Eleinte örültem annak, hogy első látásra sportolónak néztek, de miután távoztunk a helyszínről, már azért imádkoztam, hogy legközelebb hívőnek nézzenek. Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, és szeplő nélkül megtartani magát e világtól (Jak 1:27). Baráti tisztelettel, Gancea ToniAMiCUS Bukarest