Augusztus 5.

Kedves barátom!Gyakran jut eszembe Péld 27:17 verse: Miképpen egyik vassal a másikat élesítik, akképpen az ember élesíti az ő barátjának orcáját. Ez az egyszerű, de mélyen tanulságos szemléltetés fejezi ki a barátság lényegét: befolyásolhatjuk egymást lelki utazásunk alatt. Gyermekkorom egyik napfényes délutánján történt. Unokatestvéremmel, Adiellel kimerészkedtünk a nagyszülők háza mögötti erdőbe. Kíváncsian és fokozott képzelőerővel próbáltuk felfedezni e kicsinyke édenkert minden egyes zugát. A fák között játszadozva hallgattuk a madarak énekét, amikor rátaláltunk egy tiszta forrásra, melynek vize csendesen folyt alá a kövek között. Elkezdtünk köveket dobálni a vízbe, élvezettel hallgattuk a hangot, amit a kövek egymásnak koccanása idézett elő. Fellelkesedve, egyre nagyobb köveket kezdtünk dobálni a vízbe. Megpróbáltam felemelni egy hatalmas követ, de túlságosan nehéz volt. Adiel észrevette, és odajött segíteni. Együtt már sikerült felemelnünk és elhajítanunk a követ, ami nagy örömünkre hatalmas robajjal landolt a kövek között. Észrevettem azonban, hogy alig pár méterrel tovább már a víz ugyanolyan csendesen folyik tovább, mint korábban, és ekkor jutott eszembe a mai szöveg. Közönséges kalandunk közben jöttem rá, hogy kettőnk barátsága olyan, mint ezek a kövek: egymást „élesítjük”, osztozunk az örömben, és segítünk egymásnak az akadályok leküzdésében. Ez a tapasztalat segített megtanulnom, hogy az egymással ütköző és egymást csiszoló kövekhez hasonlóan életünk során a barátságban is kölcsönösen erősíthetjük egymást. Baráti tisztelettel, Raul MarinAMiCUS Bukarest