2025. augusztus 2., szombat
Augusztus 2.
Kedves barátom!Miért szükséges kívülről megtanulnunk bibliaverseket? Bizonyára téged is megkértek már gyermekkorodban, hogy mondj el a gyülekezet előtt egy szöveget, de elgondolkoztál-e azon, hogy vajon miért? Egyik alkalommal eszembe jutottak Mt 4:1-11 versei, amelyek Jézus megkísértésének történetét tartalmazzák. Hogyan sikerült Krisztusnak – aki hozzánk hasonló emberi testben élt – győznie Sátán kísértései fölött, aki böjtölése legnehezebb pillanataiban jelent meg és beszélt közvetlenül hozzá? Én a következő választ kaptam erre a kérdésre: úgy tudott győzni, hogy előre készült, megtanulta kívülről az Igét, vagyis – ahogy én szoktam mondani – előre kiépítette a védelmét. Mindannyiunknak vannak gyenge, sebezhető pontjaink, és azokból a pillanatokból tanulhatjuk meg igazán kiépíteni a védelmünket, amelyek során kísértésbe esünk. Ugye, hogy azt a helyszínt lehet kirabolni, amelyet kevésbé őriznek? Jézus felkészült a kísértés pillanatára. Meggyőződésem, hogy tudta: míg ezen a földön él, ki van téve a kísértés veszélyeinek. Csakhogy Őt ez nem érte váratlanul, és minket sem fog, ha megtanuljuk kívülről az Igét, és követjük a zsoltáros példáját, aki így szólt: Szívembe rejtettem a te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened (Zsolt 119:11). Lehet, hogy akik bennünket arra biztattak, hogy tanuljunk meg kívülről bibliaszövegeket vagy énekeket, tudták, hogy az ilyen apró dolgok erősítik meg a védelmünket és készítenek fel a közvetlen támadás elhárítására. Ezért tehát meghívlak, hogy készüljünk fel úgy, mint az Úr Jézus!Baráti tisztelettel, Alex Tudorie AMiCUS Bukarest